Jóval több az esély

Komárom. Gyors ütemben folytatódik a női röplabda Extraliga playoff-sorozata. Ma már az elődöntő (17.00: Slávia UK Bratislava–Žilina; 18:00: Senica–Forplast Bratislava; másnap Pozsonyban 16.00 órakor, Senicában ismét 18.00 órakor újabb meccsek következnek) és az 5-8.

Komárom. Gyors ütemben folytatódik a női röplabda Extraliga playoff-sorozata. Ma már az elődöntő (17.00: Slávia UK Bratislava–Žilina; 18:00: Senica–Forplast Bratislava; másnap Pozsonyban 16.00 órakor, Senicában ismét 18.00 órakor újabb meccsek következnek) és az 5-8. helyért zajló küzdelmek első összecsapásai lesznek műsoron. Az alsóházban érdekelt a komáromi VK, amely a negyeddöntőben kétszer kikapott a Slávia UK-tól. „A hazai párharc harmadik játszmájában már a közönséget is szórakoztattuk. A vendégek végig legerősebb hatosukat hagyták a pályán, ami azt jelzi, hogy tartottak csapatunktól – idézi fel a történteket Kiss Tibor edző, majd következő pozsonyi útjukat hozza szóba. – Ma 18 órakor a Doprastav vendégeként már jóval nagyobb eséllyel lépünk pályára. Nagyjából két azonos képességű együttes találkozik, s a pillanatnyi forma dönthet. Mindenki felépült, teljes csapattal állunk ki. Ebben az idényben kétszer a pozsonyiak, egyszer mi győztünk. Legutóbb 3:0-ra vertük őket, de a fővárosban még nem nyertünk. Bravúr lenne az újabb sikerünk, és nagy lépést jelentene a felfelé kapaszkodásban. Csütörtökön Komáromban lesz a második meccs, s a két győzelemig tartó párharc esetleges harmadik összecsapását újra Pozsony láthatja. A jobbik csapat az ötödik helyért mérkőzhet.” (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?