José Mourinho nem tanul a múltból – mi lesz a vége?

Egyetlen trófea maradt az MU előtt

A Manchester United hazai pályán Romelu Lukaku és Nemanja Matics egy-egy fejes góljával 2–0-ra legyőzte a Brightont az angol FA-kupa negyeddöntőjében, így a Tottenhamhez hasonlóan bejutott az elődöntőbe.

A kétgólos győzelmet látva akár azt is gondolhatnánk, hogy sima mérkőzésen vagyunk túl, amelyen a United annyit adott ki magából, amennyit kellett, de ez messze nem így történt. Pedig a Manchester United számára ez maradt az egyetlen trófea, amelyet ebben a szezonban még elhódíthat, de a játék továbbra is pocsékul megy a csapatnak, amelyből ezúttal – talán figyelmeztető jelleggel? – kimaradt a két nagy sztár: Paul Pogba és Alexis Sánchez. 

A United a 37. percben szerzett vezetést Romelu Lukaku fejes góljával – a belga csatár a legutóbbi 11 FA-kupa-meccsén 12. alkalommal volt eredményes, és a csapat egyik húzóemberének számít. Gyakorlatilag egyetlen játékosként ő volt az, aki a Sevilla elleni megmagyarázhatatlan BL-kiesést követően kiállt a média elé, és kimondta, amit egyébként mindenki más is gondolt, hogy tudniillik gyalázatos, ami történt, és hogy minden érintettnek el kell gondolkodnia a felelősségén. 

Volt honnan felállni és elgondolkodni, a Sevilla elleni kiesés ugyanis nem csak a pályán jelentett mélypontot. De lépjünk vissza kicsit az időben. 

Mélypontok a sajtótájékoztatón

2009 januárjában történt, hogy a bajnoki címről álmodó Liverpool Rafa Benítez vezetésével a Stoke ellen lépett pályára, miközben Man­chester United–Chelsea összecsapást játszottak az Old Traffordon, vagyis biztos volt, hogy a csapat valamely riválisa pontot veszít. Benítez ezt a sajtótájékoztatót választotta a „Tények” néven elhíresült kirohanására, amellyel Alex Fergusont ostorozta.

„Szeretnék pár szót szólni a tényekről. Ne értsenek félre, nem akarok semmiféle pszichológiai hadviselésbe bocsátkozni, habár ez az ellenfelünkről nem mondható el. Mindenesetre szeretnék elmondani néhány tényt” – kezdte Benítez, majd sorolni kezdte, mikor milyen büntetéseket úszott meg a Manchester United és „Mr. Ferguson”. Pontos dátumokat, eseményeket idézett fel, majd kijelentette, hogy ilyesmiket csak egyetlen menedzser úszhat meg a ligában, mégpedig Mr. Ferguson.

„Az lenne a legegyszerűbb, ha a jövőben, amennyiben Mr. Ferguson szeretne a sorsolásról beszélni, akkor állítsa össze az irodájában a menetrendet, és akkor mindenki tudni fogja, mihez tartsa magát, nem lesz ok a panaszra. Ilyen egyszerű. Minden alkalommal, amikor az Old Traffordra látogatunk, a United tagjai szinte emberfogással követik a játékvezetőt, különösen a szünetben, és folyamatosan duruzsolnak a fülébe. Erről mindenkinek tudnia kell. Egyedül Mr. Ferguson beszélhet büntetlenül a sorsolásról, a játékvezetőkről, miközben senki nem tesz semmit. Kérem, ne feledjék, hogy most szigorúan csak a tényekről beszélek” – tódította a spanyol menedzser. Aztán rátért a sorsolásra, hosszan ecsetelte a meccsek és az időpontok felsorolásával, hogy miféle előnyöket élvez a United.

Benítez belebukott a tényekbe

Steven Gerrard, a Liverpool akkori csapatkapitánya így élte meg az esetet:

„Pénteki nap volt, ebédidőben értem haza a melwoodi edzőközpontból, és bekapcsoltam a tévét. Ez egyébként szokásom volt a médianapokon, rendszerint megnéztem, mit mondanak a menedzserek a meccs előtt. Minden a megszokottak szerint zajlott, amikor Rafa egyszer csak benyúlt a zsebébe, és elővett egy papírcetlit. Kiterítette maga elé, és elkezdte felolvasni egyik »tényt« a másik után, én pedig egyszerűen nem hittem a fülemnek. Egyre csak azt ismételgette, hogy ez tény, tény és tény, én meg majd elsüllyedtem a kanapén szégyenemben, a karfát markolásztam, és reméltem, hogy csak álmodom az egészet” – írta Gerrard „Életem vörösben” című önéletrajzi könyvében, aki az eset utóéletéről is mesélt. 

„Katasztrofális volt az egész, tényleg megsemmisítő. Az időzítés és a hangnem is katasztrofális volt. Rafa általában egyedül hozta meg a döntéseit. Szeretett mindent kontroll alatt tartani, szerette a hatalmat, így gyakran konfrontálódott is. Ez nem tetszett nekem, Liverpoolban nem így intézzük a dolgokat. Rafa összeveszett a tulajdonosokkal, Tom Hicksszel és George Gillett-tel, ráadásul a sajtónak kezdett panaszkodni. Mindez megtörte a csapat koncentrációját. A médiában már nem az eredményeinkre voltak kíváncsiak, egyre csak a kulisszák mögötti dolgokról érdeklődtek, Rafára voltak kíváncsiak” – írta Gerrard. 

Nem kell látnoknak lenni, hogy felfedezzük a két történet, és a két személyiség közötti párhuzamot. José Mourinho a Sevilla elleni kiesést követően ragadta magához a mikrofont, de ő nemhogy külső ellenségképet keresett magának, hanem páros lábbal beleszállt a klubba, a játákosaiba, miközben saját magát éltette. 

Béna klub lenne a United?

„Megpróbáltunk agresszíven, intenzíven kezdeni, de nem sikerült gólt lőnünk. Én a legjobbat próbáltam kihozni a csapatból, mégis kikaptunk, ez van, ilyen a futball. Nem történt semmi különös. Ültem már ebben a székben egyszer a Porto, egyszer pedig a Real edzőjeként. És mi történt? A United mindkét alkalommal kiesett, vagyis látott már ilyet ez a klub” – alázta meg a Unitedet a meccs utáni, rövid nyilatkozatában a mester. 

„A 2011–2012-es idényben a csoportkörben esett ki a csapat, utána a legjobb tizenhat között a Real Madrid ellen, amelynek én ültem a kispadján. Utána a negyeddöntőben, majd nem jutott ki a nemzetközi porondra a gárda. Ezt követően megint búcsúzott a csoportkörben. Az előző idényben aztán az Európa Ligában indult és meg is nyerte azt velem, s így visszatért a Bajnokok Ligájába. Ebben az idényben tizenöt ponttal zártunk a BL-csoportkörben, és egy hazai vereséggel a tizenhat között. Hét év alatt, négy különböző menedzserrel egyszer sem jutott ki Európába az együttes, kétszer kiesett a csoportkörben, és a legjobb eredménye egy negyeddöntő volt. Ez futballörökség. A Premier League-ben a 2012–2013-as szezonban született a klub legutóbbi bajnoki címe. Azóta a United volt a negyedik, az ötödik, a hatodik és a hetedik. Úgyhogy a legutóbbi négy bajnokságban a legjobb helyezés a negyedik volt. Ez futballörökség” – állította be béna amatőrök gyülekezetének a Unitedet José Mourinho, aki értelemszerűen ezzel azt kívánta hangsúlyozni, hogy a vezetésével viszont micsoda remek eredményeket ért el a klub. 

Játékos és edző felelőssége

A mérkőzés egyik szakkom­men­tárora egyébként a már említett Steven Gerrard volt. 

„Az MU keretére ráférne néhány klasszis játékos, persze őket be is kell építeni a csapatba. Amióta a Mourinho-éra tart, 300 millió fontot költöttek játékosokra. Ha ennyi pénzből nem sikerült megtalálni a megfelelő embereket, akkor nem tudom, mennyit kellene költeni még a klubnak” – mondta. 

Nem értett vele egyet Paul Scholes, a manchesteriek korábbi játékosa. 

„A Unitednek megvannak a játékosai a támadófutballhoz, csak nem él velük. Lehet, hogy jól játszottak a Liverpool ellen a legutóbbi fordulóban, de az sem volt látványos futball. De senki nem szólt egy szót sem, mert győztek. Nem ez az első ilyen eset, de ki kritizálja őket addig, amíg jönnek az eredmények?” – tette fel a kérdést Scholes, aki tehát nem a játékosokban, hanem az edzőben kereste a hibát. 

Mourinho azonban továbbra sem így látja, a Brighton ellen is játékosaira mutogatott. 

Ki is nem vállalja a felelősséget?

„Lukaku úgy játszott, ahogy az tőle elvárható, ismét fontos gólt szerzett. Matics maga volt a megtestesült önbizalom és felelősségvállalás. Ilyen játékosokra van szükség a topfutballhoz, akik nem bújnak el, hanem vállalják a felelősséget és jó döntéseket hoznak. Ez sajnos nem mondható el mindenkiről a csapatban” – kritizálta ismét játékosait Mourinho az FA-kupa-mérkőzést követően. 

José Mourinho 2015-ben nyerte utolsó bajnoki címét aktuális csapatával, akkor a Chelsea-vel. A meggyőző teljesítménnyel bajnoki címet szerző csapatból nyáron aztán 10 játékos akart távozni, és nemcsak perememberek, hanem olyan játékosok is, mint Diego Costa, Oscar vagy Willian. A játékosoknak elegük lett az edzőjük állandóan a konfliktust kereső nyilatkozataiból, a stábtagok felelőssé tételéből (lásd: Eva Carneiro-ügy) és az örök bűnbak szerepéből. 

Mourinho a Real Madridnál és a Chelsea-nél is elhitte, hogy nagyobb lehet, mint a klub, és fontosabb, mint az öltöző. Mindannyian jól emlékszünk, mi lett a vége azoknak a történeteknek. 

Pincési László