A BL-t a bajnoki döntőnél vidámabban zárná a Veszprém (Fotó: MTI)
Jön a Veszprém 10. BL-elődöntője
A Telekom Veszprém tizedszer játszik elődöntőt és ötödször lehet döntős a férfikézilabda BL-ben. A veszprémiek szombaton 15.15-től a Lomza Vive Kielcével játszanak a fináléba kerülésért a kölni négyes döntőben.
A bakonyiak még nem nyertek Bajnokok Ligáját és ugyan többször is nagy esélyesnek számítottak, ebben az idényben a legjobb négy közé kerülés is meglepetés volt tőlük. 2016-ban a Veszprém favoritként várta a kölni négyes döntőt és a fináléban már 28:19-re is vezetett a Kielce ellen. Ezután azonban sorozatban kilenc gólt dobtak a lengyelek, és az 57. percben egyenlítettek. Mivel a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született döntés, hétméterespárbaj következett, amit a Kielce nyert meg. Azon a mérkőzésen a Veszprém jelenlegi vezetőedzője, Momir Ilics hét gólt szerzett, a balszélső Manuel Strlek viszont lengyel színekben háromszor talált be. Három évvel később, csakúgy, mint most, a legjobb négy között találkoztak a csapatok, akkor a veszprémiek 33:30-ra nyertek. A BL-ben az összmérleg a magyarok számára kedvezőbb, 11 győzelem mellett két döntetlent és három vereséget könyvelhettek el. A mostani szezonban házigazdaként a Kielce szeptemberben 32:29-re, a Veszprém márciusban 35:33-ra nyert.
A lengyel együttes csoportelsőként jutott tovább, majd a negyeddöntőben kettős győzelemmel búcsúztatta a francia Montpellier HB csapatát. A bakonyiak negyedikek lettek, a rájátszás első fordulójában az északmacedón Vardar Szkopjét, a negyeddöntőben pedig a másik csoport győztesét, a dán Aalborgot búcsúztatták.
A másik ágon a címvédő Barcelona és a német THW Kiel játszik egymással 18 órától. A magyar–lengyel elődöntő mindkét résztvevője vereséggel hangolt a BL-csatára. A Veszprém múlt szombaton hazai pályán 30:29-re kikapott a Pick Szegedtől a bajnoki döntő visszavágóján, így 58:58-as összesítéssel, idegenben szerzett kevesebb gólja miatt elveszítette a párharcot. A Kielce egy héttel többet pihenhetett és készülhetett, ugyanis legutóbb június 4-én lépett pályára, amikor 34:27-re elveszítette a Lengyel Kupa fináléját Szita Zoltán együttesével, az Orlen Wisla Plockkal szemben.
„Mi meccsekből érkeztünk, tehát egy sorozatban voltunk, a Kielce viszont nem, másrészt a vezetőedzője, Talant Dujshebaev eltiltás miatt nem lehetett ott a kispadon. Talán ezek is közrejátszottak a sikerünkben, hiszen neki komoly tekintélye van” – nyilatkozta Szita Zoltán, aki szerint egy négyes döntőben bármi megtörténhet, a pillanatnyi forma és a szerencse dönti el, melyik együttesnek jön ki a lépés. Megjegyezte, senki nem tudja megmondani, melyik a jobb, ha egy csapat némileg pihentebben érkezik, vagy ha meccs-ben van, de nem hiszi, hogy ez sokat számítana.
„Nagyon csalódottak voltunk a bajnoki döntő után, de nem igazán volt időnk szomorkodni. Szerencsések vagyunk, és rengeteget dolgoztunk azért, hogy itt lehessünk aFinal4-ban, Európa négy legjobb csapata között. Az utolsó héten már nem lehet nagy változtatásokat eszközölni, inkább csak finomhangolások voltak. Izgatottan várjuk a meccseket!” – mondta a klub honlapjának a veszprémiek spanyol kapusa, Rodrigo Corrales, aki negyedik négyes döntőjére készül.
Honfitársa, Jorge Maqueda szoros párharcot vár az elődöntőben. „Nagyon nehéz találkozóra számítok, remek játékosok alkotják a Kielce keretét, ezt jól mutatja, hogy első helyen végeztek a Bajnokok Ligája történetének egyik legerősebb csoportjában. 50-50 százalék esélyt adok mindkét csapatnak a továbbjutásra, mert – az elvesztett döntő ellenére is – alapvetően jól játszottunk tavasszal… A szurkolóink segítségével nagy dolgokra lehetünk képesek Kölnben. Szeretnénk meghálálni az egész éves támogatásukat, mert ők mindent megtettek értünk, ideje lenne valamit visszaadni ebből” – zárta a Telekom Veszprém világbajnok jobbátlövője.
A férfikézilabda Bajnokok Ligája mostani idényének álomcsapatába a veszprémiek közül az irányító Kentin Mahé és a középen szintén sokat szereplő Petar Nenadics került be, utóbbi balátlövőként. Az ellenfélből az edző Talant Dujshebaevet választották be a legjobbak közé.
A szabályok szerint döntetlenesetén az elődöntőben és a fináléban a rendes játékidőt kétszer öt perc hosszabbítás, majd szükség esetén hétméterespárbaj követi, a bronzmérkőzésen nincs hosszabbítás, a hatvan percet követően azonnalhetesek jönnek. A Veszprém elődöntőjének játékvezetői a dán Mads Hansen és Jesper Madsen lesznek, a meccset a magyar Sport 1 és a cseh Sport 2 csatorna élőben közvetíti.
A férfi BL idei álomcsapata
► Kapus: Niklas Landin (dán, THW Kiel, német)
► Balszélső: Hampus Wanne (dán, Flensburg-Handewitt, német)
► Balátlövő: Petar Nenadics (szerb, Telekom Veszprém)
► Irányító: Kentin Mahé (francia, Telekom Veszprém)
► Jobbátlövő: Dika Mem (francia, Barcelona, spanyol)
► Jobbszélső: Aleix Gómez (spanyol, Barcelona, spanyol)
► Beálló: Kamil Syprzak (lengyel, Paris Saint-Germain, francia)
► A legjobb védekező: Hendrik Pekeler (német, THW Kiel, német)
► A legjobb fiatal: Tobias Gröndahl (norvég, Elverum HB, norvég)
► A legjobb edző: Talant Dujshebaev (spanyol, Kielce, lengyel)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.