Kihasználnák a veszprémiek a hazai pálya előnyét a BL-negyeddöntőben

kézi

A férfikézilabda Bajnokok Ligája Final Four a tét a sorozat negyeddöntőjében, melynek csütörtöki (18.45), első meccsén az Aalborgot fogadja a Veszprém.

Ha sikerrel venné a dánok jelentette akadályt a magyar ezüstérmes, egy év után térhetne vissza a kölni Final Four mezőnyébe, összességében pedig az utolsó kilenc évből hetedszer lehetne ott a kontinens legjobb négy csapata között.

Tavaly ebben a fázisban a Nantes volt a veszprémiek ellenfele, és az idegenbeli négygólos vereség soknak bizonyult, ebből hazai pályán csak kettőt sikerült ledolgozniuk Lékaiéknak. „Mi is valami hasonlóra készülünk idén: hazai pályán olyan előnyt szerezni, amit reális esélyünk van megőrizni idegenben – szögezte le Omar Jahja, a bakonyiak játékosa a klubhonlapnak adott rövid interjúban.

A veszprémiek optimizmusa javuló formájuknak is köszönhető, a nagy rivális Szeged kétszeri legyőzése megadhatta számukra a kellő lökést,

Az Aalborgnak jóval szerényebb a Final Four-os múltja, ugyanakkor az első, ezidáig egyetlen kölni szereplésük épp tavalyi keltezésű. A negyeddöntőben a Flensburgot búcsúztatták, összesítésben egyetlen góllal, majd a négyes döntőben kisebb meglepetésre legyőzték a PSG-t, utána viszont nagy zakót kaptak a Barcelonától.

Az Aalborg tipikus skandináv stílusban játszik: a csapat számít mindenek felett. Védekezésben a klasszikus északi iskolát követik, magas blokkokkal operálnak, amelyre bátran hagyatkozhat a kapus is. Támadásban hosszan járatják a labdát, türelmesen kivárják, hogy megnyíljon a fal, és remek átlövőik vannak Sandell és Claar, illetve a nyáron igazolt Pálmarsson személyében – adott átfogó jellemzést az ellenfélről Rasmus Lauge, a veszprémiek dán balátövője. – Nagyon különleges érzés lesz ellenük játszanom. Örülök, hogy az Aalborggal hozott össze minket a sorsolás, mert így pályára léphetek Dániában, de most még az odavágóra koncentrálok.

Azon teljes telt ház lesz a Veszprém Arénában, sőt, a szakhatóságokkal való egyeztetés után további 200 állóhelyre is értékesítettek belépőket a szervezők.

Az Aalborg remek csapat, nagyon jól játszottak az egész szezonban. Fiatal együttesről van szó, nagyon erősek és sokat futnak. Ki kell használnunk a hazai pálya előnyét, úgy kell tekintenünk a csütörtöki találkozóra, mintha egymeccses lenne a párharc, mert döntő jelentősége lesz a továbbjutás szempontjából. Remélem, hogy mindenki legalább száz százalékot nyújt majd – tette hozzá Jahja.

A fogadóirodák szerint mindenesetre nem kell izgulniuk a hazaiaknak, a dán sikert négyszeres szorzóval adják...

A mérkőzést a cseh Sport 1 is élőben közvetíti, a visszavágót jövő szerdán rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?