Jól kezdtek a szlovákiai asztaliteniszezők

Athén. Mintegy 3000 látássérült, illetve mozgáskorlátozott sportoló, valamint több mint 70 ezer néző jelenlétében pénteken este a görög fővárosban ünnepélyesen megnyitották a XII. paraolimpiai játékokat.

Athén. Mintegy 3000 látássérült, illetve mozgáskorlátozott sportoló, valamint több mint 70 ezer néző jelenlétében pénteken este a görög fővárosban ünnepélyesen megnyitották a XII. paraolimpiai játékokat. A helyi idő szerint este fél kilenctől tartó programban a görög himnusz elhangzását követően Angola küldöttsége kezdte meg a bevonulást az Olimpiai-stadionba, majd 135 további delegáció következett. Korábban ugyan 143 ország részvételét jelezték a szervezők, de az alacsonyabb szám is rekord, hiszen az eddigi csúcsot jelentő sydneyi játékokon „csak” 127 nemzet versenyzői vettek részt. A játékokat Kosztantinosz Sztefanopulosz köztársasági elnök nyitotta meg, majd felvonták a paraolimpiai zászlót, elhangzott a versenyzők és a versenybírák esküje, és nem sokkal fél tizenkettő előtt újra fellobbant a láng az Olimpiai-stadionban. A világ második legnagyobb sporteseményén mintegy 4000 sportoló küzd majd 19 sportágban az érmekért, a helyezésekért, vagy egyszerűen csak a tisztes helytállásért. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Jacques Roge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, aki szombaton elégedetten nyilatkozott a szervezők munkájáról: „A paraolimpiai játékok szervezése hasonlóan tökéletes, mint a nemrégi, nyári olimpiai játékokon volt. Úgy gondolom, a résztvevők számtalan felejthetetlen élményt gyűjtenek majd a görög fővárosban. Ezek a sportolók gyönyörű üzenetet küldenek az egész világnak, megmutatják mindenkinek, hogyan kell megküzdeni a sors viszontagságaival”.

Az első versenynapon jól kezdték szereplésüket a szlovák asztaliteniszezők, akik szombaton hét, vasárnap három győzelmet arattak. Női légpuskaversenyben Vadovičová bejutott a döntőbe, ahol végül a 8. helyen végzett. A magyarok közül az első érmet a cselgáncsozó Bíró Norbert szerezte, aki harmadik lett a 60 kg-os súlycsoportban. Ugyancsak bronzérmet szerzett a kerekes székes vívó Krajnyák Zsuzsa.

Asztalitenisz

A szlovákiai versenyzők közül szombaton Csejtey Richárd, Ján Koščo, Gáspár László, Ján Riapoš, Rastislav Revúcky, valamint Mária Pilarová és Alena Kánová szerzett győzelmet. Peter Valka és Miroslav Mitaš elvesztette első mérkőzését. A folytatásban már csak hárman voltak sikeresek, Ján Koščo, Csejtey Richárd és Rastislav Revúcky. Másodszorra is kikapott Peter Valka és Miroslva Mitaš. Elszenvedte első vereségét Ján Riapoš, hasonlóan, mint a nőknél Olga Barbušová.

Sportlövészet

A női légpuskások versenyében az SH1 kategóriában a szlovák Veronika Vadovičová a selejtezőben 383 ponttal a 8. helyen végzett, és bejutott a döntőbe. Ott azonban már nem tudott javítani, s végül az utolsó, 8. helyen végzett.

Kerékpár

A 4 km-es üldözéses versenyben a szlovák Roman Marček 10. lett .

Cselgáncs

A 60 kg-osok versenyében a magyar Bíró Norbert a 3. helyen végzett. Bíró első mérkőzésén kikapott tajvani ellenfelétől, de a vigaszágon francia és uruguayi riválisánál is jobbnak bizonyult, majd a bronzmérkőzésen egy iráni dzsúdóst győzött le. Ugyancsak bronzérmet szerzett Vincze Gábor (81 kg). A magyar sportoló az elődöntőben japán ellenfelétől szenvedett vereséget, majd a kisdöntőben ipponnal verte kanadai ellenfelét.

Vívás

Női tőr egyéniben a magyar Krajnyák Zsuzsa 3. lett, Dani Gyöngyi pedig a 4. helyen végzett. Ezüstérmet szerzett a Krajnyák Zsuzsa-Dani Györgyi-Jurák Andrea-Pálfi Judit összetételű magyar kerekes székes párbajtőrcsapat.

Úszás

Megszülettek az első világcsúcsok: a 200 férfi gyorson az amerikai Rudy Garcia 2:42,20 percre javította a rekordot; 100 férfi gyorson a brazil Clodoaldo Silva 1:19,36-tal ért el új világrekordot; 100 férfi pillangón az ausztrál Ben Austin 1:05,79 perces ideje szintén világrekord. A nőknél a dél-afrikai Natalie de Toit a 100 pillangón 1:07,69 perces világcsúccsal szerzett aranyérmet. (t-tics)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?