Jól érzi magát az Üllői úton

Budapest. Egy évvel ezelőtt Szkukalek Igor a Drnovice vendégjátékosaként érkezett a Ferencváros labdarúgócsapatához. A 26 esztendős nagy munkabírású középpályás igazolta az elvárásokat, így nem keltett meglepetést, hogy a napokban négyéves szerződést kötött a legnépszerűbb magyar klubbal.

Szívesen dekázgat az edzésekenSomogyi Tibor felvételeKözel egy hónapig bizonytalan volt a helyzeted, a cseh egyesület nem szívesen mondott le rólad.

Komoly anyagi gondokkal küszködik a Drnovice (emiatt csak a III. ligába sorolták – a szerk. megj.), ezért érthetően igyekeztek minél drágábban értékesíteni. Azt is kihasználták, hogy korábban többször egyértelműen leszögeztem: a Fradinál akarok maradni. Mivel 2003. júniusáig érvényes megál-lapodás kötött a szebb napokat látott csapathoz, így az engedélyük nélkül nem távozhattam. Már az is felmerült bennem, hogy esetleg egy idényt ismét Csehországban töltök. Szerencsémre, hosszas tárgyalások után végül megegyeztek a vezetők, s 200 ezer euróért az FTC játékosa lettem.

Az Újpest is megkeresett.

Ladislav Molnár szerette volna, ha náluk folytatom, a Cottbushoz távozott Lőw helyére szemelt ki. Nem tagadom, a lila-fehérektől kedvezőbb ajánlatot kaptam, mint a Ferencvárostól. Ennek ellenére nemet mondtam a szlovák trénernek, mert óriási megtiszteltetés az Üllői úton futballozni. Kiskoromtól a Fradinak szurkolok, nem is mertem remélni, hogy valamikor a patinás egyesület színeiben játszhatom. Felejthetetlen érzés telt ház előtt játszani, fantasztikus drukkereink vannak, akik előtt nem lehet lazsálni. Általában négyezren figyelik az edzőmeccseinket, több együttesnek bajnoki találkozókon nincs ennyi nézője.

Jól sikerült az első idényed.

Nem panaszkodhatom, Csank Jánosnál és később Garami Józsefnél is állandó kezdőember voltam, csupán egy bajnokin, akkor is három sárga lap miatt hiányoztam. Nagyon örültem, hogy az edzők elégedettek voltak teljesítményemmel. Sajnos, ősszel hullámvölgybe került a csapat, elsősorban a védekezésben gyengélkedtünk, sok felesleges gólt kaptunk. Tavasszal viszont remekeltünk, kár, hogy a zalaegerszegieket már nem tudtuk ledolgozni.

A hét végén kezdődik a bajnokság. Milyen céllal vágtok neki a pontvadászatnak?

Véleményem szerint egyértelműen erősödtünk, hiszen a kulcsemberek közül egyedül Pinte Attila távozott. Viszont a gólkirály Tököli (Dunaferr), a brazil Leandro (Haladás) a román Andone és a győri Bognár személyében neves játékosok érkeztek. Az előkészületi találkozókon jól játszottak az új szerzemények. Biza-kodva várom a rajtot, egyértelműen a bajnoki címért indulunk harcba. Sajnos, a vakbélműtétje után a jó formában levő Penksára egy ideig nélkülöznünk kell. Természetesen én is előbbre szeretnék lépni, még kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel akarom felhívni magamra a figyelmet.

Tavaly már az a Bajnokok Ligája előselejtezőjében elbúcsúztatok, most az UEFA Kupában javíthattok.

Egy esztendeje ádáz csatát vívtunk a Hajduk Splittel, a tizenegyes párbajban a horvátok bizonyultak szerencsésebbnek. Mindenképpen feledtetni akarjuk a kudarcot, de ez nem ígérkezik könnyű feladatnak. Ugyanis jelentős játékerőt képvisel az AEL Limasszol, melyben több jugoszláv, görög és ausztrál légiós szerepel. Meggyőződésem, hogy sikeresen vesszük az első akadályt.

Többen Szlovákiában úgy gondolják, azért folyamodtál magyar állampolgárságért, hogy a Fradiban több idegenlégiós léphessen pályára.

Erről szó sincs, hiszen júliustól a Borsodi Ligában egyáltalán nem korlátozzák a vendégmunkások számát, tehát elméletileg egy csapatban akár 11 külföldi is pályára léphet. Már régóta felmerült bennem ez a szándék, most, hogy hosszú távú szerződést kötöttem, hivatalosan is benyújtottam a kérelmet. Ez egy hosszú folyamat kezdete, örülnék, ha egy éven belül megkapnám az állampolgárságot.

Ezt követően – mivel korábban nem játszottál a szlovák korosztályos válogatottban – akár a magyar nemzeti csapatban is szóhoz juthatsz.

Dédelgetett álmom, hogy felölthessem magamra a magyar címeres mezt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?