„Jenő, ne add fel!”

Sokáig magunk sem akartuk elhinni a hírt, hiszen a „Jenő” Katowicében még ott volt velünk... Akkor Molnár Danit gyászoltuk, most meg... Nem, nem mondhatjuk ki, jóllehet Jenő maga állítja: nem áll valami fényesen a Kaszással folytatott harca. Jenő maga kérte, hogy megszólalhasson, és maga számolt be kálváriájáról. Hogyan is sejthettük volna Katowicében, hogy ez lesz a dolog vége! Akkor még ugrattuk Jenőt, aki panaszkodott, hogy „volt egy jó kis hasmenésem”...

Idegen helyen, idegen országban gyakran előfordul az ilyesmi, és dehogy gondoltunk volna valami komoly dologra. Hiszen éppen a „vasgyomrú” Jenő volt az, aki a yokohamai brazil–német vb-döntő előtt két nappal, a tokiói Ginzán így szólt a japán pincérlánynak: – Kisasszony, kérem, hozzon még egy üveggel ebből az ásványvízből! Kell-e mondani, hogy az „ásványvíz” a japánok nemzeti itala, a szake volt?

Jenőt hazaengedték az orvosok. Sajnos, nem azért, mert annyit javult volna az állapota, hanem azért, mert az orvosok úgy látták jónak, a családi környezetre, szerettei szeretetére van szüksége.

Az nem lehet, hogy Jenő ilyen könnyen feladja! Fogadom, hogy halljuk még egyenes adásban, hogy:

– Jó estét, jó szurkolást!

A szurkolók egyébként vele vannak, a kispestiek például következő hazai meccsükre egy „drapit” terveznek, melyen csak ennyi áll majd: „Jenő, ne add fel!” Jenőkém: mi, a kollégáid is erre kérünk! (nb1.hu)