„Jelenleg nélkülözhetetlen vagyok”

A válogatott már túl van a januári Európa-bajnokságon, jelenleg a magyar bajnoki címért folyik a csata. A szövetségi kapitánynak hogyan telnek a napjai?

A válogatott játékosainak a bajnokságban nyújtott teljesítményét figyelem, valamint az elmúlt időszak analízise, illetve a következő időszakra való felkészülés tölti ki az időmet. Mindez nem egyszerű. Főleg, ha belegondolunk abba, hogy három hónapon keresztül napi tizenhat órát kell majd dolgozni – az olimpiát megelőzően és az olimpián is. Az Eb óta nem volt együtt a csapat, ami nem is baj, mert az Eb előtt és alatt eleget látták az arcomat. Ez jó is most így, szerintem a siker eléréséhez az is fontos, hogy kezdjünk hiányozni egymásnak. Amikor egyszer-kétszer telefonon kell beszélni a fiúkkal bármilyen ügyben, azt veszem észre, hogy így vagy úgy, de mindig szóba kerül már az olimpia.

Tudna élni vízilabdamentesen?

Hogyne! Nyilván egy egész éven át nem tudnék meglenni a vízilabda nélkül, de azért néha már nekem is jó lenne egy kis szabadság. Az Eb óta nem volt szabadnapom. Olvastam egy tanulmányban, hogy a harmadik hétnél kezdődik a hasznos kikapcsolódás. Tehát az kevés, ha valaki elmegy három napra, öt napra vagy akár egy hétre, mivel annyi idő alatt az agyából nem ürül ki a munkája. A másik probléma, hogy ha elmegyek is mondjuk hosszabb időre pihenni, akkor is napi szinten fognak jönni az e-mailek. Hiába szabnám meg, hogy naponta csak harminc percet ülök a számítógép előtt, már akkor is a vízilabdával foglalkozom. Kérdem én, milyen kikapcsolódás az, hogy az ember naponta dolgozik? Az olimpia közeledtével rengeteg olyan döntést kell hoznom, amit más nem hozhat meg. Ne hangozzék túlzásnak, de jelenleg nélkülözhetetlen vagyok.

Ez a népszerűség átka?

Nem! Ez kimondottan a munkakör átka. De van egy olasz közmondás, amit kapcsolhatok ehhez: „Akartad a biciklit karácsonyra, tehát ne csodálkozzál, hogy pedálozhatsz.” Már most észrevenni, hogy sokkal nagyobb a média figyelme, érdeklődése, mint korábban volt. Körülöttem is megnőtt az érdeklődők száma. Nincs olyan nap, hogy interjút ne adnék. De mindez azért jó. Érezni lehet, hogy az emberek, a szurkolók szeretnek minket, és – akárcsak mi – vágynak a negyedik aranyra.

Hatalmas szenvedélye a vadászat. Mostanában kevés szabadideje mellett tud-e élni ennek is?

Félnapok azért most is „kicsúsznak”, de igazából többre lenne szükségem. Az előző olimpiák előtt mindig találtam 4-5 napot, hogy el tudjak menni Dél-Afrikába, olyan helyre, ahol a telefonomon nincs térerő, és kivadásszam magam. Ilyenkor nem is az a lényeg, hogy mit és mennyit lövök. Éjszaka repül a repülő, napot nem veszítek, az ott töltött napok alatt pedig lélekben is ki tudok tisztulni. Ez idén sajnos nem fog összejönni, de megpróbálok idehaza annyit lenni erdőben, a vadakhoz közel, hogy feltöltődjek.

Beszélgetésünk elején említette, hogy jár bajnoki mérkőzésekre, és figyeli a játékosokat. Lesz-e frissen felfedezett olimpikon?

Jelenleg még nem tudom megítélni, hogy a keretben lesz-e olyan meglepetés, aki vagy visszakerülő, vagy pedig újonc. Katonás Gergőt pontosan nyolc év eltelte után hívtam be az Eb előtt újra a keretbe. Tulajdonképpen számomra is meglepetés volt, de Gergő annyira jól teljesített ősszel a Vasasban, hogy meg kellett ezt lépnem. Az Eb-n meg is hálálta ezt a remek játékával. Minden csapatnak megvannak a meghatározó játékosai. De a csapatjáték azért is szép, mert egy háttéremberből is lehet bármikor sztár. Az én dolgom most a felkészülés elejétől az olimpia első meccséig olyan formába hozni a játékosaimat, hogy a tizenháromból legyen nyolc, akit egyforma figyelemmel őriz a medencében az ellenfél.

Világklasszis játékosokat mennyire könnyű irányítania egy edzőnek?

Ezek a fiúk gyerekkoruktól vízilabdáznak. Mindig is volt edzőjük, és mindig is irányították őket. Nincs más lehetőségük. Mindig azt kell csinálniuk, amit kérek. Ha valaki mégsem azt csinálja, az minimum vitaalap. Vízben, játék közben bármikor felülbírálhatja egy játékos az utasításaimat, mert ott rögtönözni is tudni kell. Ezek a rögtönzött cselekedetek nemcsak a játékos eredményességét, hanem a csapatjátékot is alaposan befolyásolják. Legalább a mérkőzés felében az edző gondolatai szerint kell játszaniuk, a másik felében pedig a saját extráikat, zsenialitásaikat kell megmutatniuk, amik szerencsére a magyar játékosokban megvannak.

A játékos egy edző számára csak beosztott vagy barát is?

A barátság egy olimpiai bajnok játékos és az edzője között törvényszerű. Ahhoz, hogy ez a barátság valamilyen oknál fogva megszűnjön, nagyon durva dolognak kellene történnie. A huszonegy olimpiai bajnok játékosom közül senkivel sem vesztettem el a baráti viszonyomat, azokkal sem, akik még mindig játszanak, és azokkal sem, akik már nem. Szintén barátként tekintünk egymásra azokkal a volt játékosaimmal is, akiket én raktam ki a keretből a gyengébb teljesítményük miatt. Természetesen a baráti viszony csak a baráti szituációkra érvényes. Munka, azaz edzés és mérkőzés közben nincs barátság, csak egy cél: a győzelem. Senkitől sem fogadom el a baráti viszonyt akkor, amikor az már a munkát és a sikert veszélyezteti. Az igaz mély barátság csak akkor alakulhat ki, ha már nem vagyunk függőségi viszonyban.

A közvélemény várja a zsinórban negyedik olimpiai aranyat. Mekkora teher ez a csapat számára?

Akik aranyat várnak tőlünk, azok nemcsak bíznak bennünk, hanem szurkolnak is nekünk. Szerintem ez nem tekinthető nyomásnak. Ha esetleg csalódott lesz egy szurkoló, mert nem nyerjük meg az aranyat, akkor a csalódásunk közös. Ezt a csapatot már régóta nem gyalázzák egy-egy vereség vagy aranynál gyengébb eredmény miatt. Minket valóban szeretnek a szurkolók, és ha ilyesmi előfordul, akkor még inkább mellénk állnak. Erre mondja egy régi magyar sláger: „Mi együtt sírunk és együtt nevetünk”. Szeretném, ha Londonban is ennek szellemében és a siker mámorában kerülnének elő a papír zsebkendők.

Albert József