Javítani akarnak a sporthorgászok

horgászok0707

A Szlovák Sporthorgász-szövetség újbányai (Nová Baňa) alapszervezete szervezésében kerül megrendezésre az országos úszós sporthorgászbajnokság 2. fordulója pénteken, szombaton és vasárnap. Pénteken kötelező edzéssel (11.00–16.00) kezdődik a program, szombaton és vasárnap pedig (10.00–14.00) a versenyekkel folytatódik.

A 2. ligás nagykaposi Maros Mix Tubertini legénysége a Fleischer Bertalan, Petőcz Károly, Péczeli János Róbert és Timko Péter alkotta négyessel veszi fel a harcot a többiek ellen a Sĺňava víztározó partján kialakított állásokból. Az Ung vidékiek az első fordulóban a 6. helyen végeztek Zólyomban a 11 csapatos mezőnyben.

„Bízom a csapatban. A még továbbjutást jelentő 3. helytől elenyésző a lemaradásunk. Szeretnénk olyan eredménnyel hazatérni, amivel elégedettek lehetünk a szeptemberi utolsó forduló előtt. Ekkor már tudni fogjuk, hogy van-e esélyünk a továbbjutásra, vagy sem. Biztos vagyok benne, hogy a fiúk mindent megtesznek majdˮ – nyilatkozta lapunknak a csapat vezetője, Vernárszky Gyula.

Ezzel egyidőben zajlik majd a női liga 2. fordulója is, amelyen ott lesz a szintén nagykaposi Petőcz Szandra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?