Jankó Csáder Brigitta vb-bronz-története

fitnes

Májusi budapesti Eb-érme után novemberben is felállhatott világversenyen a dobogóra a somorjai Jankó Csáder Brigitta. A dél-koreai Csedzsu szigetén a WBPF-szervezet testépítő- és fitnesz-vb-jén lett 3. az athletic physique 40 éven felüli nőknek kiírt számában.

Szlovákia egyetlen képviselőjeként versenyzett a tíznél több induló között. Két számban is indult a testépítés és a fitnesz határán található athletic physique kategóriában.

„Az egyhetes vb utolsó napján kerültünk sorra. Nem volt egyszerű helytállni, hiszen délelőtt és délután is kétszer szólítottak a pódiumra. Előbb az elődöntőben kellett bizonyítanom mind a 40 éven felüliek, mind a 165 centinél magasabbak mezőnyében. Már a budapesti Eb-n nagyobb önbizalmat szereztem, így magabiztosabban pózoltam életem első világbajnokságán – tudtuk meg a 42 éves háromgyermekes anyától, aki masszőr munkája mellett két éve űzi versenyszerűen kedvenc sportágát. – Mivel az Európa-bajnok egyben világbajnok is lett Dél-Koreában, aranyéremre nem számíthattam a vb-n, az ötös döntőben viszont szerettem volna bekerülni, s miután ez sikerült, ott már a forma és a konkurencia alapján minden megtörténhetett. Be is következett, amit szerettem volna. Felállhattam a dobogó harmadik fokára. Nem csalódás az sem, hogy a 165 centinél magasabb között csak negyedikként végeztem.”

Jankó Csáder Brigitta idén már volt második a magyar és harmadik az osztrák nemzetközi bajnokságon, Eb-ezüstje és vb-bronza után felmerül az a kérdés is, mikor jut el a győzelemig. Egyelőre nem ígér semmit, a közeljövőben dönti el, hogy folytatja-e a versenyzést. Ha igen, akkor az elsőség megszerzése is céljai közé kerül.

Érdekes

11. VILÁGBAJNOKSÁG (a WBPF égisze alatt), Csedzsu

(44 ország, 300 induló) – athletic physique, 40 év feletti hölgyek: 3. Jankó Csáder Brigitta (szlovákiai).
Athletic physique, 165 cm-nél magasabbak: 4. Jankó Csáder Brigitta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?