Jakus Béla két győztes szőnyegcsatája Dortmundban

Dortmund |

<p>Tizenhat szlovákiai induló lépett szőnyegre, de csak egy került a legjobb tízbe, mégpedig Jakus Béla a kötöttfogás 74 kilósai között. A besztercebányai Dukla bősi birkózója két győzelemmel a tizedik helyen végzett a dortmundi Európa-bajnokságon.</p>

„Első szerettem volna lenni, de tudtuk, hogy rögtön az első évben a felnőttek között ez nem fog menni – nem titkolja elszántságát a húszéves birkózó, aki 2010 szeptemberétől van a katonacsapatban, s előtte öt évig a komáromi Spartacusban készült, már akkortól Lengyel Károly az edzője. – A tizedik helyemmel elégedett vagyok. Mikor megláttam a sorsolást, vártam, hogy odáig lehet jutni.”

Harminchárman léptek szőnyegre ebben a súlycsoportban. Egy kivételével mindenki erőnyerőként ment a második fordulóba. Bélának ezután az olasz Severio Scaramuzzi jutott. „Először én kerültem le, kivédtem, aztán a második menetben megpörgettem ellenfelemet, s ezzel már nyertem.” A nyolcaddöntőben a svájci Jonas Bossert következett, vele nehezebben bírt a csallóközi fiú. „Ismét kivédtem a parterhelyzetet, de nem sikerült megpörgetnem a svájcit, tényleg csak egy hajszálon múlt, túl hamar örültem. A harmadik menetben megint lekerültem, kivédekeztem a próbálkozásait. S mivel egyikünk sem szerzett pontot, bírói döntés következett, s ebben nyertem.” Ezzel már a negyeddöntőbe került, ahol a 2009-es világbajnok, a török Selcuk Cebi állta az útját. Dupla pech volt, hogy vele találkozott. „Mikor elkezdtük, éreztem, nálam sokkal erősebb. Próbáltam birkózni vele – idézi fel az utolsó dortmundi fellépését. – Az első menetben egyszer mögém került, azzal nyert. A folytatásban megpörgetett, és véget ért a meccsünk. Cebi az elődöntőben folytatta, megsérült, de ha nem sérül meg, valószínűleg akkor sem nyeri meg. Veresége azt jelentette, hogy nem indulhatok a vigaszágon a bronzéremért. Edzőm meg én is szomorúak voltunk, hiszen éreztem az esélyt. Az Eb előtti kemény edzésmunka meghozta a gyümölcsét. Jól is éreztem magam a szőnyegen, kiváló volt a hangulat a csarnokban, hatalmas kulissza fogadott bennünket. Ilyet még nem éltem át, zene szólt, mindenki szurkolt. A szőnyegen pedig észrevehettem, hogy az idősebb vetélytársak erősebbek, tapasztaltabbak.”

Jakus Bélának hasznos iskola volt a dortmundi Európa-bajnokság, bebizonyosodott, hogy erőben még sokat kell fejlődnie, ha a dobogóra akar kerülni valamelyik világversenyen. De látja az utat, melyet meg kell tennie. Tizedik helye újabb lökést adhat neki a feltörésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?