Nem indul a januári Dakar-ralin Ivan Jakeš, aki 2007 óta rendszeresen részt vett a nagy presztízsű viadalon.
Jakeš: Dakar helyett vb-sorozat
Nem indul a januári Dakar-ralin Ivan Jakeš, aki 2007 óta rendszeresen részt vett a nagy presztízsű viadalon. A szlovák motoros azért hagyja ki a 2018-as Dakart, mert ajánlatot kapott, hogy induljon a világbajnoki sorozatban.
Hogy Jakeš Dakar-indulásával valami nincs rendben, azt már abból sejteni lehetett, hogy a 44 éves szlovák versenyző csak tegnapra hívott össze sajtótájékoztatót, holott a motorokat már múlt héten hajóra kellett rakni Le Havre-ban, hogy idejében odaérjenek Dél-Amerikába. A motor bemutatása pedig minden Dakar előtti sajtóesemény kihagyhatatlan része.
„Nem leszek ott a következő Dakaron, de nem azért, mert nem akarnék, nem tudnék, vagy nem lenne rá pénzünk. Múlt héten olyan ajánlatot kaptam, amit nem lehetett elutasítani, lehetőséget kaptam rá, hogy elinduljak a tereprali világbajnoki sorozatban. Régóta álmodom erről, és most jött el az idő, hogy ezt meg is valósíthassam. Nem volt könnyű döntés, ám várom az új kihívást” – mondta Jakeš tegnap az újságíróknak.
A 2018-as Dakarra befizetett nevezési díja nem vész kárba, megegyezett a szervezőkkel, hogy áttolják a 2019-es évre, amikor Jakeš újra szeretne indulni a Dakaron. „Nem volt gond ezt elintézni a szervezőkkel. Tizenegy éve rendszeresen részt veszek a versenyen, már a legendák kategóriájába tartozom” – nevetett Jakeš.
A fő ok, ami miatt nem vállalhatta a Dakaron való indulást, az volt, hogy Dél-Amerikából csak február végén érkeznek vissza a motorok és az egyéb technika, a vb-sorozat pedig már március elején kezdődik, nem lenne idő még a legáltalánosabb javításokra sem. „Sajnos, nem vagyunk olyan helyzetben, hogy minden szükséges eszközből és felszerelésből kettő legyen, ezért logisztikailag nehéz lenne megoldani a Dakart és a vb-t is” – magyarázta a versenyző, akinek eddigi legjobb eredménye egy 4. hely volt a Dakaron.
A legutóbbi kiírás során azonban óriási balszerencséje volt: előbb a 3. szakaszban belécsapott a villám (az mentette meg az életét, hogy nem tette le ösztönszerűen a lábát a motorról, így a gumiabroncs izolálta az áramot), s bár utána még folytatni tudta a versenyt, két szakasszal később bukott, és eltörte a kezét. Egymás után másodszor kellett feladnia a Dakart, előtte sorozatban három évben is sikerült eljutnia a célig.
„Az is közrejátszott a döntésemben, hogy remélem, ezzel megszakítom a pechszériámat a Dakaron – ismerte el Jakeš. – Persze januárban azért nagyon fogok szenvedni a tévé előtt, mert hiányozni fog a Dakar megszokott világa.”
A vb jövő évi naptára még nem ismert, idén öt állomása volt a sorozatnak, Abu-Dzabiban, Katarban, Argentínában, Chilében és Marokkóban. „A vb-szervezőktől azt az információt kaptuk, hogy az első két állomás marad, a naptár többi részét pedig később véglegesítik. Szerintem nem sok változás lesz a programban, mert évről évre hasonló” – tette hozzá a szlovák motoros.
Jakeš elárulta, a vb-sorozatban való részvétel anyagilag nagyjából ugyanannyiba kerül, mint egy Dakar-indulás, tehát körülbelül negyedmillió euró a költségvetés. Az egyes állomásokon nem lesz szükség kísérőautóra, mivel csillagtúraszerűen zajlanak az etapok, mindig ugyanaz a kiindulópont.
„A szponzoraimat az győzte meg, hogy ez egy egész éves hirdetési lehetőség, nem csupán két hétig tart, mint a Dakar” – magyarázta Jakeš. A mezőny nagyjából hasonló, mint a Dakaron – az előző két kiírást a chilei Quintanilla nyerte –, Jakešnek pedig nagy céljai vannak: „A top 5-be kerülés a minimum, a top 3 is reális. Ha a Dakaron fel tudom venni a versenyt ezekkel a srácokkal, akkor a vb-n miért ne sikerülhetne?”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.