Ismét megrongálták Ibrahimovic szobrát Malmőben

Ismét megrongálták Zlatan Ibrahimovic szobrát Malmőben amiatt, hogy a sztár tulajdonrészt szerzett a rivális Hammarby labdarúgóklubban.

Két hete ismeretlen tettesek benzinnel öntötték le és meggyújtották a három és fél méteres művet, továbbá rasszista üzenetet fújtak elé festékszóróval a földre. Csütörtök éjjel ismét dühös szurkolók érkeztek a szoborhoz: a nyakán átvetett kötéllel megpróbálták ledönteni, s közben el akarták fűrészelni a lábát.

A rendőrség kordonnal vette körbe az alkotást, mivel az indoklás szerint félő, hogy felborul.    

A 38 éves csatár november végén vásárolta fel a stockholmi egyesület részvényeinek mintegy 25 százalékát, és közölte, Skandinávia legnagyobb klubjává akarja tenni a bajnoki bronzérmes Hammarbyt.

Ibrahimovic szobrát október elején leplezték le szülővárosában. Az aranyszínű alkotás félmeztelenül, karjait széttárva, a gólöröm pillanatában ábrázolja a játékost, aki két év után elhagyta a Los Angeles Galaxyt, és a hírek szerint az AC Milanhoz szerződik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?