Ismét Lemhény lovasa nyerte a Székely vágtát

<p>A Leményt képviselő, 2014-ben is győztes Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával nyerte vasárnap a hatodik alkalommal megrendezett Székely Vágtát a Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn.</p>

Rajta kívül a második helyezett rétyi Fazakas János és Csillag nevű lova, valamint a harmadik helyezett, Mikóújfalut képviselő Tóth Barna és My Mission nevű lova is rajthoz állhat a budapesti Nemzeti Vágtán, amelyet idén szeptember 16. és 18. között rendeznek Budapesten, a Hősök terén.    A döntőbe a Székely vágta tavalyi győztese, Fazakas Géza került még be, Gyergyószárhegy képviseletében, a vágta közben azonban leesett Gamma nevű lova nyergéből, a futamot ezért meg is kellett ismételni.     A Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamát - a Székely Vágtát - szervező Sepsiszentgyörgy úgynevezett szabad kártyával küldheti lovát és lovasát a budapesti megmérettetésre.    "A vágta nemes verseny, egyben tisztelgés az ősök előtt, akik megtanították a huszár szót a világnak és világhírűvé tették a magyar könnyűlovasságot" - mondta Nagy József huszárkapitány, a Székely vágta társelnöke a székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött rendezvénysorozat megnyitóján.    Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint hat év alatt a Székely vágta nemcsak Erdély, hanem talán egész Románia legnagyobb lovasrendezvényévé vált, amely a huszár-hagyományőrző mozgalom "megizmosodását" is segítette.    A Székely Vágtára harmincegy székelyföldi település nevezte be lovát és lovasát, és először rendeztek válogató versenyt a cislaui állami ménes által benevezett hat román résztvevő számára, és így dőlt el, hogy Sandru Ion képviselheti majd Romániát Budapesten, a Nemzeti vágta nemzetközi futamán.    A szervezők idén is megrendezték a Góbé Futamnak elnevezett versenyt a nem igazolt eredetű lovak és lovasaik számára. A Nemzeti Vágta szabályzata szerint ugyanis angol telivérrel nem lehet benevezni a versenyre. Az pedig, hogy egy ló nem angol telivér, csak az eredetére vonatkozó iratokkal igazolható. A Góbé futamot idén László Pál, Gyergyószentmiklós versenyzője nyerte Dáriusz nevű lovával.    A kétnapos székelyföldi lovas ünnepen a galopp-versenyszámok között lovasíjász és lovastornász, szablyavívó bemutató, fogathajtó verseny szórakoztatta a közönséget, péntek este a Transylmania, szombaton a Csík zenekar lépett fel. Napközben gyermekfoglalkozások, népművészeti vásár kísérték a Székely vágtát, a Székely Virtus hagyományőrző egyesület jóvoltából pedig huszár harci bemutatót és huszárkarusszelt láthatott az Óriáspince-tetőn összesereglett több ezer érdeklődő.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?