Ma (18.00) Privigyén a bajnoki finálé sorsdöntő, hetedik összecsapásának „újrajátszásával” kezdődik a komáromi bajnokcsapat számára a férfikosárlabda Eurovia SBL új idénye.A 2014/2015-ös szezon a komáromiak történelmi sikerével ért véget, az MBK Rieker Com-Therm csapata első bajnoki címét ünnepelhet
Ismét az első négy a komáromi kosarasok célja
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1443816124115_85.jpeg.webp?itok=e0Rw0Czq)
Ma (18.00) Privigyén a bajnoki finálé sorsdöntő, hetedik összecsapásának „újrajátszásával” kezdődik a komáromi bajnokcsapat számára a férfikosárlabda Eurovia SBL új idénye.
A 2014/2015-ös szezon a komáromiak történelmi sikerével ért véget, az MBK Rieker Com-Therm csapata első bajnoki címét ünnepelhette. A Duna-partiak klubvezetői mindig reális célokat tűztek ki maguk elé, nincs ez másképp a nagy ünneplés után néhány hónappal sem. „A minimális elvárás a csapattal szemben a playoffba kerülés, ott pedig szeretnénk túljutni az első fordulón. Így a legjobb négybe jutnánk, ott már bármi megeshet. Ezt ismételjük már több éve, mert azt nem jelenthetjük ki, hogy bajnokok leszünk” – nyilatkozta lapunknak Paulík József, a komáromiak menedzsere.
Öt-hat élmenő
Az elsőséget nyíltan csak a pozsonyi Inter célozta meg, melynek kerete bivalyerősnek tűnik (Martin Rančík mellé megszerezték például öccsét, Radoslavot, a komáromi Bannister–Jankovic-duót vagy a cseh bajnokság legjobb lepattanózóját, Cory Abercrombie-t). Az előző idény finalistája is merített Komáromból (a sikerkovács edző, Miljan Csurovics mellett Wissehet és az utolsó pillanatban Igrutinovicsot is megszerezték), de számolni kell a szintén megerősödött lévaiakkkal és az ambiciózus újonc kassaiakkal is.
„Nehezebb lesz a bajnokság az előzőhöz képest. Kiegyensúlyozott élmezőnyre számítok, amelybe akár 5-6 csapat is beletartozhat. Másrészt nagyon nehéz felmérni a tényleges erőviszonyokat az edzőmeccsek alapján, mert például a neves ellenfeleiket eddig sorra legyőző pozsonyiak az utolsó találkozójukon harmincpontos zakót kaptak Prágában” – jegyezte meg Paulík.
Thompsonban bízva
A komáromiak összesen 11 meccset játszottak a holt idényben 7 győzelem/4 vereség mérleggel. Az új vezetőedző, Andjelko Mandics hét kosarast „örökölt meg” az aranyat nyert keretből, az új igazolások közül a két új amerikai légiós teljesítményét övezi a legnagyobb érdeklődés. „Az irányító Umipig hozta azt, amire számítottunk, Bernard Thompson viszont nagyobb egyéniségnek mutatkozik, ő minden meccsen kiemelkedőt nyújthat” – mondta Paulík, hozzátéve, a fiatalok közül Kürthy Igor került fel a nagycsapathoz.
Az extraliga alapszakaszában 32 forduló vár a gárdákra, ehhez az MBK Rieker Com-Therm esetében legalább hat meccs jön a FIBA Európa-kupában. „Mi sem tudjuk, mennyire fogja bírni ezt a csapat, mennyi erőt vesz ki belőlünk a nemzetközi szereplés és a vele járó utazás. Sikerült a találkozókat viszonylag jól elosztani, de így is lesz olyan hét, amikor négyszer kell pályára lépnünk. A nagy megterhelés miatt fontos, hogy legalább tíz kosarast tudjunk forgatni, másrészt az a lényeg, hogy a playoff kezdetére kerüljünk igazán jó formába” – tette hozzá Paulík.
Az Eurovia SBL kilenctagú lesz, a besztercebányai klub megszűnt, a handlovái pedig csarnoka átépítése miatt nem indul. Helyükre csak a kassai újonc érkezett, így senki sem esik ki. Újdonság, hogy a csapatok egy-egy meccsre legfeljebb hat légióst nevezhetnek, és a teljes játékidő alatt mindig pályán kell lennie egy szlovákiai kosarasnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.