Donald Trump plagizálással vádolta meg Kamala Harrist

A német államfő szerint Donald Trump kiszámíthatatlan

Plagizálással vádolta meg Donald Trump republikánus elnökjelölt demokrata ellenfelét, Kamala Harris, alelnököt vasárnap. Trump szerint Kamala Harris előző napi, Las Vegasban ismertetett választási ígérete a szolgáltató iparban dolgozók borravalójának adómentességére, eredetileg a republikánus kampányprogram része.

Donald Trump kifejtette, hogy Kamala Harrisnek, alelnökként, a kormányzat egyik vezetőjeként, már most lehetősége lenne arra, hogy intézkedjen az adómentességről, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Biden-adminisztráció szövetségi adóhatósága 2023. február 6-án mutatta be a szolgáltató iparban dolgozók borravalójának bejelentésére vonatkozó új programot, amely az adóalap megállapítására szolgál.

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris vele megegyező tartalmú választási ígérete annak bizonyítéka, hogy a demokrata jelöltnek nincs terve arra, hogy miként tudna javítani az amerikai emberek életkörülményein, amelyeken az elmúlt négy év politikája hagyta rajta a nyomát.

Donald Trump június 9-én az amerikai vendéglátóipar egyik fellegvárának tartott Las Vegasban tartott választási gyűlésén jelentette be javaslatát a borravaló adómentességére. A republikánus elnökjelölt 20 pontos választási programjának összefoglalójában a hatodik pontként szerepel az adócsökkentések ígérete és a borravaló adójának megszüntetése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?