Júniusban tovább nőttek a reálbérek

pénz euró

Habár a bérek növekedése júniusban lelassult, az átlagos nominálbérek minden ágazatban emelkedést mutattak.

A reálbérek a havi szinten megfigyelt tíz ágazatból nyolc esetében emelkedtek, a legnagyobb mértékű, a tavalyi értékekhez képest 8,9 százalékos növekedést a kiskereskedelem mutatta – derült ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.

Két szektorban a nominális növekedés nem tudott lépést tartani az inflációval: a piaci szolgáltatásokban 1,3 százalékos, az építőiparban pedig 0,7 százalékos reálbércsökkenés történt.

A foglalkoztatottság a tavalyi évhez képest a tíz nyomon követett ágazatból hatban emelkedett. A legnagyobb szintű növekedést a szállodaiparban (6,3 százalék) és egyes piaci szolgáltatások (5,2 százalék) területén tapasztalták.

Míg a feldolgozóiparban 2,6 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság, addig a nagykereskedelemben 2,3 százalékkal kevesebb munkavállaló dolgozott, mint egy évvel ezelőtt. A kiskereskedelemben és a logisztikai szektorban 0,5 százalékos visszaesésről számoltak be.

(šú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?