Lángol Európa legnagyobb atomerőműve

zaporizssja

Sűrű, fekete füst szállt fel a Zaporizzsjai Atomerőmű egyik hűtőtornyának tetejéből. A helyszínen tartózkodnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) munkatársai is, akik szerint a történtek nem jelentenek hatást a nukleáris biztonságra.

A szervezet azonnali hozzáférést kért, hogy felmérhessék a károkat. A megszálló Oroszországot képviselő zaporizzsjai kormányzó, Jevgenyij Balickij is tájékoztatást adott a tűzről, megjegyezve, hogy nem növekedett meg a sugárzás a környéken.

Közölte azt is, hogy a lángok az ukrán tüzérségi vagy dróntámadás miatt csaptak fel, aki szerint hétfő délelőtt sikerült lokalizálni a tüzet. Európa legnagyobb atomerőműve 2022 óta orosz ellenőrzés alatt áll. Több mint két éve nem termel áramot, 2024 áprilisa óta mind a hat reaktor hideg leállásban van.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy bár a sugárzási mutatók jelenleg normálisak, Oroszországot vádolja azzal, hogy az atomerőművet „Ukrajna, valamint egész Európa és a világ zsarolására használja”.

Jevhen Jevtusenko, Nikopol körzet ukrán katonai közigazgatásának vezetője szerint nem hivatalos információk alapján az orosz erők nagyszámú autógumit gyújtottak fel a hűtőtornyokban. Ezt provokációnak és pánikkeltési kísérletnek nevezte.

(Npsz, Portf.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?