Idegenben bátortalanok

Csallóközaranyos/Pozsony. A női kézilabda Extraliga hatodik fordulójában két újonc találkozott, a nagysurányi csapat a csallóközaranyosi együttest fogadta. Sikeresen mutatkozott be Bernard Slobodník, a hazai együttes új mestere (annak idején Nyárasdon is tevékenykedett), hiszen védencei 23:19-re nyertek.

Csallóközaranyos/Pozsony. A női kézilabda Extraliga hatodik fordulójában két újonc találkozott, a nagysurányi csapat a csallóközaranyosi együttest fogadta. Sikeresen mutatkozott be Bernard Slobodník, a hazai együttes új mestere (annak idején Nyárasdon is tevékenykedett), hiszen védencei 23:19-re nyertek.

Ludmila Boltenkova, az aranyosiak vezetőedzője így értékelte a találkozót: „Nem tudom miért, de idegenben rendkívül bátortalanul játszunk, sajnos, most sem volt másként. Pedig lett volna keresnivalónk... Kár, hogy a korábbi mérkőzéseken remek formában védő Varga Éva a szokásosnál halványabb teljesítményt nyújtott. Miután a második félidő elején egygólosra csökkentettük hátrányunkat, a szerencse is elpártolt tőlünk. Nem sikerült semlegesítenünk a gólerős Juračkovát (57 találattal ő vezeti a mesterlövészek listáját – a szerk. megj.), aki tizenegy alkalommal talált a kapunkba. Az döntött a nagysurányiak javára, hogy elszántabban küzdöttek, jobban akarták a győzelmet. Alaposan megérezzük három kulcsemberünk hiányát, Farkas Szandra, Farkas Mária és Somogyi Réka régóta sérüléssel bajlódik. Szűk a keretünk, nem tudjuk őket kellőképpen pótolni. A fiatal játékosok igyekeznek, ám még rutintalanok.”

Szombaton a harmadik helyezett nagymihályi gárda látogat a Csallóközbe. „A vendégek az esélyesek, azonban a lányok odahaza, lelkes szurkolóink támogatásával csodákra képesek” – fejezte be Boltenkova. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?