Húsz veretlen bajnoki

Csallóközkürt. Sorozatban immár huszadik bajnoki találkozóján őrizte meg veretlenségét a dunaszerdahelyi területi bajnokság listavezetője.

A listavezető Zsákovics-legénység vasárnap a nagylégiek otthonában diadalmaskodottFogas Ferenc felvétele A csallóközi elitmezőny Zsákovics Tibor játékosedző által irányított egyeduralkodóját legutóbb tavaly június 10-én a 2005/2006-os bajnoki évfolyam 29. fordulójában a jányokiaknak sikerült térdre kényszeríteniük (3:1).

„Sikersorozatunk a becsületes hozzáállás, a jó csapatmunka eredménye. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen mindig és mindenhol, otthon és idegenben, edzéseken és bajnoki meccseken nyerni akarnak védenceim. Még a cserepadosok is besegítenek, buzdítják, heccelik a játéktéren tüsténkedő társakat. Előnyünkre szolgál, hogy kiváló képességű futballistáink vannak, a klubvezetők pedig azon dolgoznak, hogy megteremtsék a zavartalan működés anyagi feltételeit” – sommázta az egyeduralkodó erényeit a rutinos tréner, aki kifejtette, a gyakorlásokon való mintegy kilencven százalékos megjelenés is érezteti hatását. „A kemény téli felkészülés jótékony következménye, hogy futballistáink megfelelő erőnléttel rendelkeznek. Edzettségi szintüknek köszönhetően kevésbé sérülékenyek. A felkészülési meccseken rendre egyenrangú ellenfelei voltunk a felsőbb osztályban közreműködő bősieknek, somorjaiaknak, kisfaludiaknak, nyárasdiaknak. Ezzel megnőtt futballistáink önbizalma is” – folytatta a sort Zsákovics Tibor, aki azt is közreadta, hogy olykor a szponzorok, egy-egy vacsorameghívással, karton pezsgővel is motiválják tanítványait. Vajon meddig tarthat ez a párját ritkító csallóközkürti széria? „A tények ismeretében mindenki bennünket akar legyőzni. Ennek ellenére a folytatásban azon leszünk majd, hogy veretlen együttesként szerezzünk bajnoki címet”– fogalmazta meg a szuverén éllovas célját a sikerkovács.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?