Hrbatý nagyon elégedett

New York. Dominik Hrbatý egészen a negyeddöntőig jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A legjobb nyolc között azonban négy játszmában, 2 óra 37 perc alatt vereséget szenvedett (1:6, 5:7, 7:5, 2:6) az 5. kiemelt Tim Henmantől. A brit most először jutott a US Open elő-döntőjébe.

New York. Dominik Hrbatý egészen a negyeddöntőig jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A legjobb nyolc között azonban négy játszmában, 2 óra 37 perc alatt vereséget szenvedett (1:6, 5:7, 7:5, 2:6) az 5. kiemelt Tim Henmantől. A brit most először jutott a US Open elő-döntőjébe. „Nagyon elégedett vagyok, hiszen sikerült kiharcolnom a legjobb nyolc közé kerülést, ami azt jelenti, a világranglistán ott vagyok az első húszban!” A svájci Roger Federer ötjátszmás csatában fektette két vállra (6:3, 2:6, 7:6, 3:6, 6:3) a hazai pályán szereplő Andre Agassit, és első ízben játszhat a US Open elődöntőjében. Mindkét sztárnak komoly gondot okozott a viharos erejű szél.

A 28. helyen rangsorolt svéd Joachim Johansson gigászi, ötjátszmás meccsen 6:4, 6:4, 3:6, 2:6, 6:4 arányban legyőzte a második helyen kiemelt címvédő amerikai Andy Roddickot, így eldőlt, hogy 1986 után ismét nincs hazai férfi versenyző az amerikai nyílt teniszbajnokságon a legjobb négy között. Az ausztrál Lleyton Hewitt könnyedén verte (6:2, 6:2, 6:2) a német Tommy Haast. Az elődöntő párosítása: Johansson–Hewitt, Federer–Henman. (m, zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?