Horváth Ferenc és a jópofáskodás

KISS TIBOR NOÉ

A kizárólag magyar futballistákból összeállított magyar mintaklub, amely 2011-ben második lett az NB I-ben (így indulhatott az Európa Ligában is), úgy tűnik, már a múlté. A jelen kiábrándító. A szezont három győzelemmel kezdő gárda kilenc mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, s augusztus 10-e óta mindössze egy győzelmet szerzett, szeptemberben a sereghajtó Kaposvárt múlta felül 2:0-ra. Ennek megfelelően a csapat csak a 13. helyen áll, két pontra a kiesőzónától.

A Paksot nyáron vette át Horváth Ferenc, aki korábban Kecskeméten végzett eredményes munkát, s a közvélekedés szerint képes csapataival stílusos, látványos futballt játszatni. Pakson egyelőre nem sok látszik ebből, ennek ellenére nincs edzőkérdés, legalábbis a klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt ezt nyilatkozta néhány héttel ezelőtt. Horváth Ferenc megítélése nem egyértelmű a szurkolók körében. „Vehet fel sálat a nyakába, mondhat jópofákat, ez kevés ahhoz, hogy jó edző legyen” – véli az egyik oldal. „Horváth szerintem azon kevés magyar edzők egyike, akinek van fogalma a fociról” – állítja a másik. S van egy harmadik oldal is: „Nem tudom, milyen edző, de a nyilatkozatait bírom” – olvassuk a Nemzeti Sport egyik, Pakssal foglalkozó cikkének kommentjében.

Szóval, ezek a nyilatkozatok. Horváth képes hangzatos, humorosnak szánt szövegekkel előrukkolni. Márciusban, még a Kecskemét edzőjeként így kommentálta csapata Kaposvár elleni győzelmét: „A mérkőzés előtt kb. annyi esélyünk volt, mint ByeAlexnek az eurovíziós kvalifikáción, noha olyan szép zoknink nem volt.” Nem csoda, hogy néhány héttel később már sajátos nyilatkozatairól kellett beszélnie a Horváthot a magyar foci üde színfoltjaként jellemző sajtónak – s hamar felmerült a Horváth Ferenc és José Mourinho közötti párhuzam. Az Origo interjújából kiderült, hogy Horváth hol a Spárta, hol a Rocky című film jeleneteivel tüzelte fel játékosait a mérkőzések előtt. A kigyűjtött nyilatkozatok is hemzsegtek a jópofaságoktól, szó volt „májgyulladásos játékosokról”, „Holdra fellőhető csapatról”, „melegtől sokkot kapó hóemberekről”. Satöbbi, satöbbi.

Mostanában Horváth kevésbé derűs, ami érthető. S nem is baj – az edző ne jópofa legyen, hanem eredményes. Csakhogy a trénernek a paksi kudarcsorozatot övező nyilatkozatai immár a legrosszabb magyar futballközhelyeket idézik. Horváth nemrégiben arról értekezett, hogy csapata világbajnok lenne, ha edzésekből rendeznének világbajnokságot, majd a 12. forduló után (a Kecskemét elleni idegenbeli kudarcot követően) is megmosolyogtató dolgokat mondott: „csak egyvalamit nem nyertünk meg – a meccset”. Ezután nem sokkal a Nemzeti Sportnak adott interjút, november elején azt fejtegette a lapnak barátja, Dragóner Attila nyomán, hogy kétféle edző létezik: szerencsés és szerencsétlen. Azért erről a tipológiáról megkérdeznénk Alex Fergusont vagy Marcello Lippit is – nem csak Dragónert.

A Paks hétvégén az Újpesttől kapott ki 4:2-re hazai pályán, és ezúttal sem maradt el a lassan szokásossá váló kínos magyarázkodás. „Nem láttam olyan nagy különbséget, inkább csak a gólok számában volt.” Vagy: „Mi sajnos a két tizenhatos között voltunk nagyon jók, de ezt a játékot leginkább a két tizenhatoson belül játsszák.” Mi jöhet még? A lehetőségek tárháza széles, a vereségeket Horváth egyelőre még nem fogta az időjárásra, a bíróra vagy a tésztára.

Nem az edző ellen aggódunk, hanem érte. Horváth Ferenc az egyik kedvenc futballistánk volt. Mindig megalkuvás nélkül harcolt, sütött róla a futball iránti alázat. Edzőként is ígéretesen indult, a kezei alatt játszó kecskeméti csapat élvezhető focit mutatott (igaz, ez a korábbi tréner, Tomiszlav Szivics érdeme is). Drukkolunk neki – hogy jópofáskodás és kínos magyarázkodás helyett végre eredményeket mutasson fel.