Hochschorner-tripla

Pozsony. A főváros közelében található dunacsúni pályán bonyolították le a negyedik víziszlalom Európa-bajnokságot. Remekeltek a hazai versenyzők, akik három nap alatt nem kevesebb, mint kilenc érmet (5-2-2) harcoltak ki.

Hochschornerék hazai pályán is bizonyítottak. TASR-felvételSzombaton a 3xC2-es követéses versenyben remek teljesítményt nyújtott a Peter és Pavol Hochschorner, Milan Kubáň, Marián Olejník, Pavol Hric, Roman Vajs összetételű szlovák csapat, amely először szerzett aranyérmet ebben a számban. „Egy kicsit meglepett az erős szél, ezért érintettük az első kaput. Itt egy kicsit megijedtünk, ám aztán belelendültünk, és simán nyertünk. Hasonló időjárási körülmények voltak a sydneyi olimpián. Le a kalappal a nézők előtt, akik szüntelenül buzdítottak” – mondta Pavol Hochschorner.

A 3xK1-es követéses versenyt hatalmas szélvihar és szakadó eső zavarta meg. Emiatt egy órán át szüneteltek a küzdelmek, s a versenybíróság végül úgy döntött, hogy az első forduló után hirdet végeredményt. A szlovák hármasfogat (Peter Cibák, Ján Šajbidor, Tomás Mráz) a németek és a csehek mögött a harmadik helyen végzett. Mindössze 2,14 másodperccel ért el gyengébb időt, mint a győztes.

Vasárnap a Hochschorner fivérek voltak a főszereplők, akik zsinórban harmadik Eb-aranyérmüket harcolták ki. Nem sokkal ezután a nők K1-es kategóriájában Elena Kaliská is az első helyen végzett. A férfiaknál Peter Cibák bronzérmes lett. A vártnál gyengébben szerepelt Michal Martikán, aki a C1-eseknél csak az ötödik helyen ért célba. Az elődöntőből az utolsó helyről verekedte be magát a fináléba.

A junioroknál két érmet harcoltak ki a szlovákok, a C2-eseknél a Škantár fivérek végeztek az élen, a férfi kenusoknál Alexander Slafkovský a második helyen kötött ki.

EREDMÉNYEK – férfiak, 3xC2: 1. Szlovákia (Peter Hochschorner, Pavol Hochschorner – Milan Kubáň, Marián Olejník – Pavol Hric, Roman Vajs) 246,59 (4), 2. Franciaország 250,37 (0), 3. Lengyelország 254,66 (6).

3xK1: 1. Németország (Thomas Becker, Thomas Schmidt, Claus Suchanek) 109,90 (0), 2. Csehország 110,80 (0), 3. Szlovákia (Peter Cibák, Ján Šajbidor, Tomáš Mráz) 112,04 (2).

K1: 1. Pavol Ratcliffe (brit) 199,51 (0), 2. Helmut Oblinger (osztrák) 200,56 (0), 3. Peter Cibák (szlovák) 201,74 (2).

C1: 1. Mariusz Wieczorek (lengyel) 206,17 (2), 2. Tony Estanguet (francia) 208,70 (2), 3. Jan Benzien (német) 211,50 (0)... 5. Michal Martikán (szlovák) 211,91 (4).

C2: 1. Peter és Pavol Hochschorner (szlovákok) 214,73 (2), 2. Marek Jiras, Tomáš Máder (csehek) 215,58 (0), 3. Jaroslav Volf, Ondřej Štěpánek (csehek) 219,27 (4).

Nők – K1: 1. Elena Kaliská (szlovák) 219,50 (0), 2. Irena Pavelkova (cseh) 223,15 (4), 3. Štěpánka Hilbertová (cseh) 225,62 (2), 4. Gabriela Stacherová (szlovák) 229,71 (2).

Juniorok – fiúk C1: 1. Jon Erguin (spanyol) 214,54 (0), 2. Alexander Slafkovský (szlovák) 214,67 (2), K1: 1. Fabien Lefevre (francia) 204,62 (2); C2: 1. Ladislav és Peter Škantár (szlovákok) 225,14 (0). Lányok – K1: 1. Kateřina Hošková (cseh) 232,41 (0).... 10. Jana Dukátová (szlovák) 346,24 (108).

ÉREMTÁBLÁZAT

1. Szlovákia 9 (5-2-2), 2. Csehország 8 (2-3-3), 3. Franciaország 7 (1-3-3), 4. Németország 6 (1-2-3), 5. Nagy-Britannia 2 (1-1-0), 6. Lengyelország 2 (1-0-1), 7. Spanyolország 1 (1-0-0), 8. Ausztria 1 (0-1-0).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?