Hidegkuti kétszer is megtréfálta Lipcse hősét

2016–2017-ben ezüst-, tavaly bronzérmes volt az RB Leipzig labdarúgócsapata, olyan esélye azonban még sohasem volt, mint a jelenlegi idényben. A Julian Nagelsmann vezette, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is soraiban tudó együttes féltávnál a Bundesliga élén áll, előnye két pont a Borussia Mönchengladbach és négy pont a Bayern München előtt. A nagyobb lipcsei klubok közül a Lokomotive Leipzig a 2., a Chemie Leipzig 13. helyen áll a negyedosztályú Regionalliga Nordostban. Előbbit azért ismerhetjük, mert ugyan bajnoki címet nem szerzett, de 1987-ben bejutott a KEK döntőjébe. Utóbbi viszont kétszeres bajnoknak mondhatja magát, és az NDK labdarúgó-történetének legváratlanabb aranyérmet szerezte 1963–1964-ben. A második világháborút követően a két részre szakadt Németország keleti részében sok futballcsapat alakult, vagy újjászerveződött. Ilyen volt a ZSG Industrie Leipzig is, amely ezen a néven bő egy évet élt, és az első keletnémet futballbajnokságot a 8. helyen zárta. Az átszervezést nem kerülhette el, így 1950. augusztus 30-án új névvel megalakult a Betriebssportgemeinschaft Chemie Leipzig, röviden BSG Chemie Leipzig, amely 1950–1951-ben ugyanúgy 50 pontot szerzett, mint a BSG Turbine Erfurt. Akkor azonban még nem a gólarány vagy az egymás elleni eredmény döntött, hanem egy újabb meccs, amelyet 1951. május 20-án a chemnitzi Ernst-Thälmann-Stadionban rendeztek, és amelyet a BSG Chemie Leipzig 2–0-ra megnyert Gerhard Helbig 65. és Rudolf Krause 70. percben szerzett góljával.

A siker ellenére egy ismételt átszervezés miatt 1954-ben a csapat ideiglenesen megszűnt, a játékosok választás elé kerültek, hogy SC Chemie Halle-Leuna vagy az újonnan alapított Sportclub Lokomotive állományában folytatják-e.

1957-ben aztán az eredeti néven az ötödosztályban mégis elindult a Chemie, ennek később komoly jelentősége lett. Mert akár hiszik, akár nem, a politika és a káosz újabb átszervezést hozott, 1963-ban az SC Lokomotive Leipziget erőszakkal egyesítették az SC Rotation Leipziggel, így alakult meg az SC Leipzig. Miután mindkét klub az élvonalban szerepelt, a megüresedett helyre kellett egy beugró, ezt a helyet kapta meg a BSG Chemie Leipzig. A csapat edzője Alfred Kunze lett, aki hihetetlen teljesítménnyel bajnoki címhez segítette a csapatot.

A csendes zseni

Hogy a szakember valóban tényező volt a német labdarúgásban, arra a helyi sporttörténészek is próbáltak emlékeztetni: egy lipcsei újságíró, Jens Fuge könyvet írt róla a Csendes zseni (Das stille Genie) címmel.

Alfred Kunze 1909. szeptember 8-án született Lipcsében. Futballpályafutását 1926-ban kezdte meg a VfL Südost Leipzig munkásklub színeiben, azonban 24 éves korában 1933-ban váltania kellett, ugyanis a nemzetiszocialisták betiltották a munkavállalók sportklubjait. Testvérével együtt a Wacker Leipzigbe igazolt, ahol 1938-ig atlétaként (futóként) sportolt.

Egy lábtörés aztán teljesen keresztülhúzta számításait, már se futó, se futballista nem lehetett. Mivel 1929 és 1933 között elvégezte a tanárképzőt, egy általános iskolában kezdett el dolgozni. Életrajzának egyik fekete foltja, hogy amikor a nácik több ezer tanárt kirúgtak, és akik ellenálltak, azokat koncentrációs táborba vitték, ő feladta elveit, és a családja biztonságát szem előtt tartva a pillanatnyi előnyökért önző opportunistává vált, és belépett a náci pártba, az NSDAP-be.

A könyvben fia, Klaus Kunze azt mondta, édesanyja, Herta megesküdött arra, hogy Alfrednek semmi köze sem volt a nácikhoz.

Valószínűleg így vélekedtek az NDK vezetői is, akik semmivel sem vádolták meg, sőt, miután a brit fogságból szabadulva 1948-ban hazatért, edzői tehetségét és elméleti tudását elismerve egyből munkát is kapott a TSG Leipzig-Stötteritz csapatánál, illetve a Lipcsei Testnevelési Egyetemen.

Politikailag megbízhatatlan

1950 júliusában az NDK legmagasabb sportszervezete, a Német Sportbizottság a futballbizottságba irányította. Így ott bábáskodhatott az önálló keletnémet válogatott létrejöttekor, amelynek első három, nem hivatalos meccsén Willi Oelgardttal együtt ő ült a kispadon. A lengyelek elleni két vereség (0–3, 1–4) után 1952. május 18-án, az Üllői úton Magyarország volt az ellenfél, és a hazaiak Hidegkuti Nándor kettő, illetve Szusza Ferenc, Kocsis Sándor és Sándor Károly egy-egy góljával 5–0-ra győztek.

„A német játékosok 4 óra körül társasgépkocsin érkeznek ki a pályára. A játékosok már a szállóban mezbe öltöztek, s itt már csak az alsó szerelést öltik magukra. Sonkáig nézik a magyar–osztrák atlétikai viadalt, majd kezdés előtt fél órával levonulnak az öltözőbe. Alfréd Kunze edző közli, hogy Scherbaum játszik jobbfedezetet és Wohlfahrt lesz a balfedezet. Az edző nyugodt és lelkes játékra hívja fel a válogatottak figyelmét. Külön hangsúlyozza, hogy a kapu előtt minden helyzetből lőjenek a csatárok” – írta a Népsport május 19-i számában.

Mire a válogatott 1952 júliusára teljes FIFA-tagságot kapott, addigra Kunze otthagyta a szövetségi kapitányi posztot, mert a politikai vezetés kevesellte, hogy csak a futballra koncentrál, és jobb játékosokat akar faragni. Arra viszont nem volt hajlandó, hogy „a futballistáit a szocializmus szellemében oktassa”, így politikailag megbízhatatlanná vált.

1953 júniusában a kommunista rendszer elleni népfelkelés tört ki Berlinben, ahol a feldühödött tömeg a létfeltételek romlása miatt tüntetett, szabad választásokat akart és követelte Németország egységének visszaállítását. Néhány nap alatt a helyzet normalizálódott, a felkelést leverték, mintegy 20 ezer személyt letartóztattak, háromezret bebörtönöztek.

Kunze is panaszkodott az ország állapotára, ő megúszta annyival, hogy kirúgták egyetemi állásából.1955-ben pedig azért kapott megrovást, mert a nem megfelelő nevelés miatt a Lokomotive Leipzig csapatának fele távozni akart a klubtól. Be kellett bizonyítania, hogy „alkalmas a feladatra”, és csak azt követően mehetett vissza a csapathoz.

Betonba öntve

1963-ban – ahogy fentebb már írtuk – egyesült az SC Lokomotive Leipzig és az SC Rotation Leipziggel, a megalakult SC Leipzighez pedig a legjobbakat szerződtették. A szupercsapat azonban nem lett bajnok, mert a BSG Chemie Leipzig élén Alfred Kunze csodát tett a mások által lesajnált és csúcsfutballra alkalmatlannak tartott játékosokkal.

A leggyakrabban a Klaus Günther – Bernd Herzog, Manfred Walter, Heinz Herrmann – Wolfgang Krause, Horst Slaby – Lothar Pacholski, Manfred Richter, Dieter Scherbarth, Bernd Bauchspiess, Wolfgang Behla összeállításban felálló együttes mindössze négyszer kapott ki, és két pontot vert az SC Empor Rostockra, hármat az SC Leipzigre.

A váratlan aranyérem akkora pozitív sokkot okozott, hogy a bajnokcsapat hőseit később életnagyságú betonfiguraként megörökítették, és ott őrködnek a lipcsei Alfred-Kunze sportparkban. A szurkolók szerint csak arra várnak türelmesen, hogy egyszer ismét jobbra forduljon a csapat sorsa.

A Chemie Leipzig a következő idényben nem sokra vitte a BEK-ben, ahol az első fordulóban a Győri ETO-val találkozott, és kettős vereséggel (0–2, 2–4) kiesett a magyar csapat ellen. A győriek edzője az a Hidegkuti Nándor volt, aki anno a válogatottban is megtréfálta Kunzét.

Öregotthonból is meccsre járt

1966-ban a Chemie kupát nyert, majd egy évvel később Kunze tisztázatlan okok miatt lemondott. 58 évesen az NDK futballszövetség tudományos munkatársa lett, oktatási anyagokat írt, 1977-ben kiadta a „Labdarúgás” című tankönyvet, részt vett az edzőképzésben, és az 1974-es vb-felkészülés során megfigyelőként segítette az NDK nemzeti csapatát. 1976-ban vonult vissza, de a klubtól öregkorára sem tudott elszakadni.

Utolsó éveiben egy szurkoló vitte el mindig az öregek otthonából a stadionba, ahol a klubház emeletéről, az ablak mögül nézte a mérkőzéseket. A nevét teljesen elfelejtették, ám a kilencvenes évek elején egy 17 éves (!) szurkoló azt javasolta a klub vezetésének, hogy Leutzscher Georg-Schwarz sportparkot inkább a legendás edzőről nevezzék el. A sajtóhírek szerint Kunze zokogott, amikor ezt meghallotta.

Volker Hecht klubelnök pedig rábólintott az ötletre, így az idős sportember még megérhette, hogy 1992. május 27-én Alfred-Kunze  sportparknak nevezzék el a lipcsei stadiont.  Kunze két hónappal a 87. születésnapja előtt, 1996. július 19-én halt meg.