Hetvenkét település lovasa verseng a 8. Nemzeti Vágtán

Budapest |

<p>Ismét hetvenkét település lovasa verseng szombattól vasárnapig a 8. Nemzeti Vágtán a fővárosi Hősök terén a Millenniumi emlékmű körül felépített speciális versenypályán.</p>

Bár a versenyek csak szombat délelőtt indulnak, az 56-osok terén felállított Országkonyhán már péntektől megkóstolhatják a látogatók a tradicionális magyar ételeket, italokat, valamint a pálinka- és borkülönlegességeket.    Szombaton a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versenyző lovasok fogadalomtételével nyitják meg ünnepélyesen a Nemzeti Vágtát. A salföldi kopjások, bugaci csikósok, puszta ötös és hadi huszárok felvonulásával zajló történelmi lovas gálát követően indulnak a verseny előfutamai.    A Nemzet Vágtára az elmúlt hónapokban több mint 200 települést megmozgató regionális és határon túli elővágták során nyertek versenyzési lehetőséget a települések és lovasaik. Idén a székely, a vajdasági és a felvidéki vágtával együtt összesen 18 elővágtát tartottak, hetvenkét település lova és lovasa jutott be a budapesti vágtára.    A szombati nap az előfutamoké, valamint ekkor rendezik a jótékonysági sztárfutamot és a kocsitoló versenyt is. Vasárnap a középfutamokat, a nemzetközi futam elődöntőit, a kishuszár-vágtát, a fogatvágta döntőjét, valamint fő eseményként a nemzetközi futamot és a Nemzeti Vágta döntőjét rendezik meg. A nemzetközi futamon idén Magyarország mellett Csehország, az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Kína, Omán, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, az Egyesült Államok és Szlovénia lovasa áll rajthoz.    A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy utat idén is lezárják a forgalom elől, hogy helyet adhasson az egyes településeket bemutató vásári forgatagnak, a Vágta Korzónak. A Huszártáborban a vitézek életét ismerhetik meg az érdeklődők.     A 2008-ban indult Nemzeti Vágtát a hagyományoknak megfelelően idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: 2015-ben Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárja előtt tiszteleg a rendezvény.    Az ország legnagyobb lovas eseményére a fővárosba utazóknak a MÁV-START 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít, amely bármely belföldi állomásról igénybe vehető másodosztályon a Budapest-Keleti, a Budapest-Nyugati és a Budapest-Déli pályaudvarig. A kedvezmény a GYSEV járatait nem érinti. A menettérti jegyeket a Szépművészeti Múzeum előtt felállított információs sátorban érvényesíttethetik az utazók.    A Nemzeti Vágta részletes programja és további információk a www.vagta.hu internetes oldalon olvashatók. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?