Hétvégi fociszeletek: Hurbanovo–Šahy (5. liga, NYSZ, K)

<p>Egykoron késhegyre menő csatákat hozott az ógyallaiak (5.) és az ipolyságiak (8.) összecsapása, néha a sportszerűség határát is túllépve. Ma (17.00) az új idényben a szokottnál lendületesebb rajtot vett hazaiak sikere várható.</p>

Roman Vozárik ógyallai klubmenedzser:

Jól sikerült a nyári felkészülés, remekül erősítettünk és a csapat teljesítménye hétről hétre javul. Azzal számolunk, hogy a góllövőlista élén tanyázó Cingel Zoltán vezényletével újabb három ponttal leszünk gazdagabbak. Mindenki egészséges, így Marián Tvrdoň edző a legerősebb összeállításban küldheti pályára védenceit.

Urblík Norbert  ipolysági labdarúgó: Bár már volt jobb csapatunk is, mégis a táblázat felsőházában szeretnénk végezni. Játékostársaim nevében is kijelenthetem, hogy küzdeni tudásból jelesre vizsgázunk, nem engedhetünk meg magunknak felesleges üresjáratot. Remélem, hogy a sérüléssel bajlódó középpályásunk, Bartal Béla felépül, és bevethető lesz.
Tavaszi eredmény Az ipolyságiak egy osztállyal feljebb játszottak. Tippünk – 3:1
Ábel Gábor

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?