Hétgólos hátrányban a visszavágó előtt a HC DAC

ÉlőBeatrix

A dunaszerdahelyi női kézisek az Európa-kupa negyeddöntőjében a szerbiai Arandelovac városában léptek pályára szombaton, és 30:23-ra kikaptak a helyi Bekament Bukovicska Banja csapatától.

A HC DAC-nál a néhány hete sérüléssel bajlódó Bugár Cintia és Hudák Emma mellett hiányzott a múlt hétvégi, nagymihályiak elleni győztes rangadón ujját törő Bízik Boglárka is, valamint húga, Réka sem volt ott az utazó keretben.

A rutinos szerb csapat jobban kezdett, gyorsan stabilizálódott a háromgólos különbség. Élő Beatrix a 10. percben hetesből csökkentette a hátrányt, majd az Oguntoye Viktória helyére beálló Magera Noémi kezdett egy remek védéssel. A fiatal kapus el is kapta a fonalat. Nem sokkal később egy vitatható hetest tudott hárítani, és bár a Bekamentnél maradt a labda, újabb védés következett. Az ez utáni, büntetővel végződő szerb támadásnál ismét hárította a hetest. Az ilyen eseteket követően felzárkózhatott volna a vendégcsapat, de mindig jött egy hiba, vagy pedig a játékvezetők ítélete sújtotta Juhos Katáékat. A szünetben 17:13 volt az állás.

A második félidőt jól kezdte a HC DAC, de a 39. percben mégis hatra nőtt a különbség. Az egyre fáradó vendégek nem tudtak felzárkózni, így végül 30:23-as vereséget szenvedtek. A legeredményesebb dunaszerdahelyi a nyolc gólt szerző Élő volt, Erika Rajnohová 6, Juhos 5 gólig jutott.

„Végig mi mentünk az eredmény után, folyamatosan küzdöttünk, hogy megközelítsük ellenfelünket. Az első félidőben még egész jól tartottuk magunkat, de a második játékrészben fokozatosan lemaradtunk. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem szabad a játékvezetéssel foglalkozni, de most a sporttársak játszották sajnos a főszerepet. Itt ma nem volt esélyünk, akármennyire is küzdöttünk. Hiányoztak ugyan sérültjeink, de azt gondolom, itt még velük sem nyerhettünk volna. Mindent megpróbáltunk, a lányok derekasan helytálltak. A végére nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is nagyon elfáradtunk. Készülünk a visszavágóra, igyekszünk a maximumot kihozni majd magunkból” – értékelt a klub Facebook-oldalának a vezetőedző, Debre Viktor.

A találkozó után azonnal hazainduló HC DAC szerdán a MOL Ligában a Zlín otthonában lép pályára. A visszavágót február 19-én, szombaton 18 órától a dunaszerdahelyi sportcsarnokban rendezik. A meccs játékvezetője a magyar Altmár Kristóf–Horváth Márton kettős lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?