Hetesekkel nyertek a nagymegyeriek

Dunaszerdahely |

<p>A kezdők sorrendben hatodik téli seregszemléjének döntőjében rendes játékidőben nem rezdültek a hálók, a László Róbert vezette nagymegyeriek büntetőkkel győzték le a pozsonyeperjesieket.</p>

A nyárasdi sportcsarnokban az U11-s korosztály párharcaival fejeződött be a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért, a terembajnoki címért rendezett idei tornasorozat. A legapróbbak megmérettetésén is a területi bajnokság nyolc csapata állt csatasorba. A körmérkőzéses rendszerben rendezett párharcokon a pozsonyeperjesiek (A csoport) és a nagymegyeriek (B csoport) játszották a prímet, hozzájuk hasonlóan a nagyszarvaiak is veretlenül vették az akadályokat. A két nagymagyari kollektíva, az FK és a Roma viszont nyeretlenül várta a helyosztót, mely a Roma 3:0-s győzelmével zárult. „Egyszer fent, egyszer lent. Tegnap, a jányokiakat képviselve, tornát nyertünk a fiatalabb diákok mezőnyében. Ma viszont a hetedik helyen végeztünk. Némi gyógyír a sebekre, hogy legalább a helyi riválist sikerült két vállra fektetnünk” – értékelte védencei produkcióját Lakatos Antal, az FC Roma trénere.

Akár azt is mondhatnánk, hogy a hétvége vesztesei a pozsonyeperjesiek voltak, hiszen a klub fiatalabb diákjai és kezdői mindkét korosztályban a döntőbe kerültek, de mindkét finálét elbukták. „Nem szomorkodunk. Túlszárnyaltuk az elvárásokat. Ilyen sikeres helytállásra nem számítottunk. Szombaton egy góllal vesztettünk, ma büntetőkkel maradtunk alul. A srácok mindent beleadtak. Hárman közülük szombaton és vasárnap is csatasorba álltak. Azt hogy tehetségesek, az U13-os között Szakács Bálint Krisztián, az U11-esek mezőnyében Bokros Olivér különdíja is bizonyítja” – nyilatkozta lapunknak az egykori élvonalbeli gólvágó, Tomaček László, a pozsonyeperjesiek edzője.

„Nagymegyeren jók a feltételek. Sokat nyomott a latban, hogy a városi sportcsarnokban gyakorolhatunk. Van miből válogatnom, tizenöt tagú kerettel érkeztünk. Én elsősorban tanítványaim akaraterejét emelném ki, a focitudás mellett ez döntött” – fogalmazott László Róbert, a termálosok sikerkovácsa.

A focistapalánták seregszemléjén színvonalas párharcokat izgult végig a szülőkből és hozzátartozókból verbuválódott nézősereg. „Meglepett a zárónap nívója. Valódi teremfocit játszottak, kedvükre kombináltak a gyerekek. A gólok zömét látványos akciók előzték meg. Ma az örömfutball dominált. Az edzők nem kalkuláltak, minden gyereknek elég játéklehetőséget biztosítottak. S bár többen szombaton és vasárnap is játszottak, jól bírták erővel a strapát. Örvendetes, hogy a vidéki kluboknál komolyan veszik az utánpótlás nevelését” – összegezte a zárónap ismérveit Gaál Tamás, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség ifjúsági bizottságának elnöke.

Ráadásképpen a döntő befejezése után is akadt izgalom, ugyanis a gólkirályról szétlövéssel döntöttek. A hetesekből a nyárasdi Németh Bence került ki győztesen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?