Sport

Hektikus MMA-világ 2022-ben is

Annak ellenére, hogy az UFC majdnem egy hónapos szünetet tartott az ünnepek idején, nem mondható nyugodtnak az MMA-közeg. A következő 12 hónapban több neves bunyós sorsa is 180 fokos fordulatot vehet.
Fekete Nándor

2022. január 13. 18:10

MMA
Poirier a ketrec helyett most a Twitteren "harcol" (TASR/AP)

Conor McGregor készen áll a visszatérésre a lábtörését követően. Jon Jones, aki már két éve nem harcolt, végre próbára teheti magát a nehézsúlyú bajnoki címért, míg Kamaru Usmannak pedig lehetősége adódik megdönteni a leghosszabb győztes sorozatot az UFC-ben, amely rekordot jelenleg a 2020-ban visszavonult Anderson Silva tart 16 zsinórban szerzett győzelemmel.

Eközben Nate Diaz oda-vissza Twitter-csatázik Dustin Poirierrel, bár Diaz, könnyen lehet, hogy az utolsó meccse előtt áll. Francis Ngannou nehézsúlyú címvédésre készül az eddig veretlen Ciryl Gane ellen január 22-én – és úgy mint Diaz esetében, Ngannou is esélyes, hogy utolsó UFC-bunyóját vívja, szerződésük ugyanis a végéhez közeledik. Ngannou követőivel azt is közölte, hogy mindenképp ki szeretné magát próbálna bokszban is. Emellett szintén nagy port kavar a nemrégiben ex-UFC-s bunyósokkal bokszoló YouTube-sztár, Jake Paul, aki nagy előszeretettel kritizálja az UFC elnökét, Dana White-ot, szerinte a szervezet túlságosan keveset fizet a bunyósainak.

A hírek szerint 2022-ben jelentős változáson mehet át maga az UFC. McGregornak két bunyóra maradt a szerződésében, Diaznak pedig csak egy. Mindketten tehát csatlakoznak az előbb említett Ngannouhoz, ők már-már fél lábbal mintha kint lennének a szervezetből...

Az UFC viszont továbbra is a világ legnagyobbja az MMA-ban, folyamatosan fejlődik és növekszik. Hatalmas követőtáborral rendelkezik, és az említett harcosok számára igencsak rizikós lépés lenne a szervezeten kívül, mentőöv nélkül szerencsét próbálni. De mégis, ha valamikor ez megvalósul, most esélyesebbnek tűnik, mint valaha.

MMA: Habib után újabb dagesztáni UFC-bajnok?

2021. december 17. 12:45

MMA: Habib után újabb dagesztáni UFC-bajnok?
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sabaka

Pár napon belül mindenki elkaphatja az omikront – erre készüljön!

Katerína Vytvytska

A Kijevben élő Katerina vérfagyasztó vallomása: a táskám összecsomagolva, a legrosszabbra számítunk!

Szergej Lavrov

Moszkva szerint Washington nem vette figyelembe a fő biztonsági aggályait

nyugdíjas

Egy rossz döntéssel tízezreket bukhatunk a 2. nyugdíjpilléren

rendőrség illusztráció

Előzetes letartóztatásba kerül Marián M.

dd

Egy cinikus élőhalott kalandjai

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.