Hazai fiatalokkal tele kosarascsapat Somorján

somorjai kosarasok
Somorja |

A poprádiak elleni, 2. fordulós idegenbeli meccsel kezdi meg ma (17.30) a szereplését a női Niké Extraliga 2021/2022-es idényében a somorjai női kosárlabdacsapat.

Somorján a megszokott felállásban vágnak neki a szezonnak, Diósi Albert vezetőedző mellett Suja Tímea asszisztensként és játékosként is fogja segíteni a csapatot, bár mint azt lapunknak elárulta, a felkészülési időszak elején kéztörése miatt sokat ki kellett hagynia az alapozásból, ami meglátszik a kondícióján.
 
„Augusztusban kezdtük a felkészülést, némileg gyorsított üzemmódban. Különböző okok miatt lényegében szeptemberben, az utolsó két és fél hétben tudtunk csak teljes létszámban készülni. Akkor viszont gyors egymásutánban hét edzőmeccset is játszottunk, és az is jól jött, hogy az első körös meccsünket a besztercebányai UMB ellen október 20-ára halasztották” – mondta lapunknak Suja Tímea. 

Az előző idényben peches körülmények között végül ötödikként záró együttesből Laura Horvátová befejezte az aktív játékot, mivel Prágában tanul tovább. Radoslava Ošťadálová Kassán folytatja, Soňa Svetlíková pedig Ostraván. Helyükre saját nevelésű játékosok léptek: négy kadett Somorjáról, két, korábban szintén a csallóközi kisvárosban nevelkedő kosaras pedig más klubból tér vissza, így összességében hét tapasztaltabb és hat fiatal játékos alkotja a keretet.

„Egyértelmű volt kezdettől, hogy nem akarunk máshonnan játékost igazolni. Elsődleges cél a fiatalok beépítése a csapatba, hogy a jövőben ők legyenek a húzóemberek. De ha magunkat, a mostani rutinosabb kosarasokat nézem, akkor visszatérhetünk a korábban megszokott, top négyes célkitűzéshez. És persze most is érvényes, hogy nagyjából februárra kellene összeállnia teljes mértékben a játékunknak” – tette hozzá a 37 éves irányító. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?