(Illusztrációs felvétel: Shutterstock)
Hatodszor futnak Pereden
Sportnap keretében rendezik meg szombaton a 6. Peredi Tizest.
Futók inváziója várható a Vágsellyei járás településére. „Nagyon nagy az érdeklődés – erősítette meg lapunknak Zilizi Gyula főszervező, aki az önkormányzat és a sportklub hathatós támogatásával kínál lehetőséget a sportolásra a helybelieknek és minden hozzájuk érkezőnek. – Tízkor a gyerekek kezdenek, öt korosztályban, ötven métertől három kilométerig terjedő távokon. Egy órával később indul az 5 és a 10 km mezőnye. Több jeles futó is jelezte részvételét, köztük Švajda Gábor, aki már nemzetközi viszonylatban is letette a névjegyét. Az ismertebbek közül nevezett Matúš Kompas, és a besztercebányai duklások neve is a rajtlistára került, akárcsak a pannonhalmai Szekeres Annáé, aki tavaly 10 kilométeren volt a legjobb női versenyző. Ősszel 100 gyerek és közel 150 felnőtt indult, ezúttal alighanem mindkét kategóriában százzal többen lesznek. Sportnapunkra hívjuk azokat is, akik még nem készültek fel a futótávokra, kocogni, gyalogolni azonban van kedvük, őket szólíthatja meg 2,5 km-es Boldogságfutásunk.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.