Hat gól, remek foci, döntetlen Portugália ellen

<p>Elképesztő, feledhetetlen mérkőzésen Magyarország 3:3-as döntetlent játszott Portugáliával a labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának zárófordulójában, és csoportelsőként került a nyolcaddöntőbe. Dzsudzsák két gólt lőtt, Gera is betalált.&nbsp;</p>

A meccs előtt a portugálokon volt nagyobb nyomás, mert számukra még nem volt biztos a nyolcaddöntős szereplés, míg a magyarok azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ott vannak a 16 között. Hogy milyen lelkiállapotban lehettek a portugálok, arról sokat elmond, hogy délelőtt Cristiano Ronaldo elvette az őt kérdező riportertől a mikrofont, és dühösen, egyetlen szó nélkül belehajította a tóba. Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya már a nyolcaddöntőt szem előtt tartva minden sárga lapos játékosát a kispadon hagyta, Kádár, Nagy Ádám, Kleinheisler és Németh Krisztián sem volt kezdő. Az Eb-n először lépett pályára Korhut, Elek és Lovrencsics.  Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, nagyobb helyzetek nélkül. A 19. percben azonban tovább folytatódott a magyar álom: Dzsudzsák szögletét Ronaldo még kifejelte, az Gerához pattant, a magyarok rangidős játékosa pedig 24 méterről kilőtte a bal alsó sarkot –0:1! 37 évesen és 62 naposan Gera lett a második legidősebb játékos, aki Eb-n gólt szerzett.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"236746","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] Öt perccel később a magyarok növelhették is volna az előnyüket, egy magyar kontra végén William Carvalho lábáról Elekhez pattant a labda, ám ziccerét Rui Patrício védte.  A portugálok számára innentől a lét volt a tét, a 29. percben Ronaldo kellemetlen szabadrúgását Király szögletre ütötte. A magyarok számára azonban aggasztó volt, hogy fél óra leforgása alatt három sárgát is összeszedtek: Guzmics, Juhász és Gera is begyűjtött egy lapot. A 40. percben Pepét találta meg Ronaldo beadása, de lesen állt, így az akció végén hiába lőtt Nani a hálóba, a gól nem volt érvényes. A másik oldalon Szalai elől kellett felszabadítania Pepének. Portugália végül egyenlíteni tudott még a szünet előtt, Nani kapott remek átadást Ronaldótól, és a rövid sarokra lőtt – 1:1. A 45. percben Szalai egy távoli lövéssel próbálta meglepni Rui Patríciót, de a portugál kapus jó helyen állt. A második félidőre Bernd Storck Gera Zoltán helyére behozta Bese Barnabást, ezzel a három csoportmeccsen minden mezőnyjátékosának lehetőséget adott. A magyarok káprázatosan kezdték a második játékrészt, Dzsudzsák Balázs szabadrúgása megpattant a sorfalban álló André Gomes fején, és a hálóban kötött ki – 1:2! Nem sokkal később Lovrencsics futtából újabb gólt szerezhetett volna, de az oldalhálóba lőtt. Így aztán jött a portugál egyenlítés, Joao Mário bal oldali beadása után Cristiano Ronaldo sarokkal védhetetlenül lőtt a hálóba – 2:2.  Csakhogy még nem volt vége: az 55. percben ismét Dzsudzsák állt oda egy szabadrúgáshoz, a labda kijött a sorfalról, de még egyszer engedték Dzsudzsákot lőni, a labda pedig Nani lábán megpattanva ismét Rui Patrício kapujában kötött ki – 2:3! A 63. percben ismét változott az állás: Quaresma beívelésére Cristiano Ronaldo érkezett, és fejjel egyenlített – 3:3. Ronaldónak ez volt a nyolcadik gólja Eb-ken. Gyakorlatilag az ellentámadásból újra vezetést szerezhettek volna a magyarok, ám Elek a kapufát találta el. Ezután kissé megnyugodtak a kedélyek, de a portugálok nem akartak megelégedni a döntetlennel, próbálkozott Nani és Quaresma is.  Az utolsó tíz percben azonban már egyik csapat sem akart kockáztatni, a döntetlen mindkét csapatnak megfelelt, a portugálok nyugodtan nézték, ahogy a magyarok hátul passzolgatnak. A lefújás pillanatában ismét féktelen magyar ünneplés kezdődött, a 3:3-as döntetlen azt jelenti, hogy Magyarország veretlenül, csoportelsőként került a nyolcaddöntőbe, ahol az E csoport második helyezettjével találkozik.  A csoport másik meccsén Izland az utolsó percben lőtt góllal legyőzte Ausztriát, ezzel Portugália lecsúszott a csoport harmadik helyére.  Portugália–Magyarország 3:3 (1:1)Lyon, 55 514 néző.Játékvezető: Atkinson (angol).Góllövők: Nani (42.), C. Ronaldo (50., 62.), ill. Gera (19.), Dzsudzsák (47., 55.).Sárga lap: Guzmics, Juhász, Gera, Dzsudzsák. PORTUGÁLIA: Rui Patrício–Vieirinha, Pepe, Ricardo Carvalho, Eliseu–André Gomes (61. Quaresma), William Carvalho, Joao Mário, Moutinho (46. Renato Sanches)–C. Ronaldo, Nani (81. Danilo).MAGYARORSZÁG: Király–Lang, Guzmics, Juhász, Korhut–Gera (46. Bese), Pintér–Lovrencsics (83. Stieber), Elek, Dzsudzsák–Szalai (70. Németh).  A csoport végeredménye:1. Magyarország 3 1 2 0 6:4 52. Izland 3 1 2 0 4:3 53. Portugália 3 0 3 0 4:4 34. Ausztria 3 0 1 2 1:4
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?