Hašek vezérletével a csehek nyerték „az évszázad hokitornáját”

<p>26 év elteltével ismét ázsiai város lett a téli ötkarikás játékok házigazdája. Szapporó után Nagano kapta meg a rendezési jogot, s mindent meg is tett, hogy a második, nem Európában vagy Észak-Amerikában rendezett téli olimpia sikeres legyen: 32 000 (!) mosolygós, lelkes önkéntes segített gyakorlatilag bármiben nézőnek és sportolónak egyaránt.</p>

Utóbbiak száma először lépte át a bűvös 2000-es határt, köszönhetően két új sportágnak és egy új versenyszámnak: debütált a hódeszka négy számmal, 1924 után visszatért a játékok programjába a Skóciából eredő curling, jégkorongban pedig immár a hölgyek is összemérhették tudásukat (az aranyat a Kanadát legyőző, addig az összes vb-döntőt elbukó amerikaiak nyerték). Hašek, a Dominátor A férfiak hokitornája természetesen minden más eseményt háttérbe szorított: a tengerentúli profi hokibajnokság vezetői végre elengedték játékosaikat az olimpiára, így az NHL-es szupersztárokkal teletűzdelt csapatok „az évszázad tornájára” készültek. Kanada (Shanahan, Gretzky, Yzerman) és az USA (Modano, Tkatchuk, Guerin) első támadósorában is legendák korongoztak, hogy aztán Nagano után a cseh válogatott tagjai – élükön a fenomenális kapussal, Dominik Hašekkel – is közéjük emelkedjenek. Jágrék a hat meccsen csak az oroszoktól kaptak ki, akiknek a legjobbkor, a döntőben tudtak ezért visszavágni (1:0), s így megszerezték történetük első olimpiai aranyát. Szlovák csalódás A szlovák hokisok viszont óriási csalódásként élték meg a tornát, melyen a legjobb nyolcba sem kerültek be: a hat kiemelt ország mellett fennmaradó egyik hely megszerzéséért az osztrákokkal, az olaszokkal és a kazahokkal kellett megvívnia Ján Šterbák együttesének. A selejtező kezdetén még zajlott az NHL, így a tengerentúli játékosok csak később csatlakozhattak a szlovák csapathoz. Az utolsó meccsen Švehla és Bondra már játszott (az utolsó pillanatban estek be a mérkőzés előtt), de Pálffy, Stümpel, Šatan, Demitra és Zedník csak a tribünről konstatálhatta a kazahok elleni 4:3-as vereség után, hogy repülhetnek is haza... Dählie és Lazutyina, az éremgyűjtők A szlovákokat némileg a női sílövők szereplése kárpótolta: 7,5 km-en hárman is befértek a top tízbe (Soňa Mihoková negyedik lett), és váltóban is alig maradtak le a dobogóról. A férfiaknál megkezdte diadalmenetét az azóta legendává vált norvég Ole Einar Björndalen, aki 10 km-en szerezte meg első olimpiai aranyát.Honfitársának, a sífutó Björn Dählie-nek ekkor már jóval bővebb éremkollekciója volt. Naganóban ehhez újabb négy medált (három aranyat és egy ezüstöt) gyűjtött be, így minden idők legsikeresebb téli sportolója lett: 8 olimpiai elsőséggel, összesen 12 dobogós hellyel büszkélkedhet.Japánban azonban csak második lett az egyéni éremtáblázaton: a szintén sífutó orosz Larissza Lazutyina mérlege ugyanis 3-1-1 volt. Maier bravúrja Nagy izgalmakat hozott az alpesi sí: egyrészt a meleg időjárás miatt, mivel a lesiklás negyedszeri elhalasztása miatt kétségessé vált, egyáltalán sikerül-e lebonyolítani a számot. Amikor pedig nekiiramodtak a versenyzők, az esélyes osztrák Hermann Maier hatalmasat esett. Agyrázkódása ellenére három nap múlva megnyerte a szuper-G-t, majd az óriás-műlesiklást is. A nők mezőnyében is volt duplázó, a német Katja Seizinger a két arany mellé (lesiklás, kombináció) az óriás-műlesiklás bronzát is begyűjtötte.Az olasz Alberto Tomba ellenben csalódást okozott, mindkét számában kiesett. Bond és a marihuána Szenzáció ezen kívül is akadt Naganóban: női műkorcsolyában az 1997-es világbajnok, az olimpia idején mindössze 15 éves Tara Lipinski győzött. Az amerikai tini ezzel minden idők legfiatalabb egyéni bajnoka lett a téli játékok történetében. Feltűnést keltett a francia Candice Gilg is, aki ugyan síakrobataként nem alkotott maradandót, viszont egy évvel később helyettesíthette Sophie Marceau-t a Világ nem elég című James Bond-film síelős jeleneteiben.A pálmát azonban a snowboardos Ross Rebagliati vitte el, aki marihuánával akadt fenn a doppingvizsgálaton. Ez a kábítószer azonban nem szerepelt a tiltott szerek listáján 1998-ban, így a kanadai sportoló kisebb huzavona után végül megtarthatta szlalomban szerzett aranyát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?