Három százszázalékos

Athén/Auxerre/Valencia. Ma ismét a Bajnokok Ligája áll a futballszurkolók figyelmének középpontjában: Európa 8 stadionjában kerül sor a csoportmérkőzések első körének 3. fordulójára. A két felvonás után százszázalékos Arsenal, FC Valencia, Real Madrid egy újabb győzelemmel szinte bebiztosítja a legjobb 16 közé kerülést.

Tomáš Rosický (az előtérben), a Borussia Dortmund egyik ütőkártyájaReuters-felvételRemek formában játszik az Arsenal, amely zsinórban 29 tétmeccsen veretlen. A londoniak az Auxerre otthonában lépnek pályára, s mindenképpen folytatni szeretnék sikersorozatukat. Guy Roux, a francia együttes mestere ezúttal sem számíthat a régóta harcképtelen gólgyárosra, Djibrill Cissére. Ha a gallok kikapnak, valószínűleg elszállnak a továbbjutási reményeik. Nagy érdeklődés előzi meg Eindhovenben a Dortmund vendégjátékát, a hollandok főleg a cseh légiósoktól, a játékmester Rosickýtól és a gólgyáros Kollertől tartanak.

A B-csoportban az első két mérkőzését kapott gól nélkül nyerő Valencia az eddig jóval várakozáson felül teljesítő FC Baselt (az előcsatározások során a Žilinát és a Celticet búcsúztatta) fogadja. A papírforma biztos spanyol győzelmet ígér, ám svájciak – 1500 szurkoló kíséri el őket – a liverpooli döntetlen után újabb bravúrra készülnek. „Rendkívül nehéz dolgunk lesz, mert a Valencia a kontinens legjobb csapatai közé tartozik. Alaposan feltérképeztük az ellenfelet, s igyekszünk meglepni az esélyest” – mondta Oliver Gross, a Basel vezetőedzője. Liverpoolban az eddig pont nélkül, 0:5-ös gólarannyal sereghajtó Szpartak Moszkva vendégeskedik. Mindkét csapatnak égetően szüksége van a három pontra, amelyik gárda vereséget szenved, az már lemondhat a 16 közé kerülésről. „Egy éve ilyenkor 2 pontunk volt, mégis továbbléptünk. Most eddig csupán egyet gyűjtöttünk, de bízom benne, hogy ismér sikeresek leszünk. Kulcsfontosságú lesz az oroszokkal vívott két találkozó” – jelentette ki Gerard Houllier, az angol klub francia trénere.

A C-csoport összecsapásain a papírforma a vendégek mellett szól. A Real Madridot az AEK Athén fogadja. A királyi gárda két sima sikerrel rajtol 3:0-ra nyert az AS Roma vendégeként, majd a Bernabeu-stadionban 6:0-ra verte a belga Genket ma az AEK Athén. A szakemberek egyértelmű spanyol győzelmet várnak, annak ellenére, hogy most is elmarad Ronaldo bemutatkozása, a csatárcsillag nincs is a címvédő Görögországba utazó keretében. A brazil vb-gólkirály ennek ellenére azt mondta a Marca című sportnapilapnak, hogy teljesen felépült kisebb bokasérüléséből: – Nem érzek semmilyen fájdalmat, rövidesen már pályára léphetek. Eredetileg úgy volt, hogy a múlt szerdán, ez utóbbi meccsen debütál a madridi együttesben az új szerzemény. Az AEK Athén mérkőzéseire átlagosan 85 euróba kerülnek a belépők, így ebben a tekintetben a görög klub vezeti a Bajnokok Ligája rangsorát. A Real Madrid elleni találkozó jegyeihez 30 és 150 euró közötti összegért juthatnak hozzá a szurkolók, s ez a helyi sajtó szerint botrányos, hiszen az ár sok görög számára megfizethetetlen. – A klubnak anyagilag is szüksége van a szurkolók támogatására – reagált a kritikára a fővárosi együttes gazdasági igazgatója. Az AS Roma múlt heti vendégszereplését mindössze 9444-en látták a helyszínen, bár az AEK stadionja 22 ezer férőhelyes.

Genkben szerepel az AS Roma, 180 perc alatt egyik csapat sem tudott a hálóba találni. Fogadkoznak a belga és az olasz futballisták, hogy most megtörik a jég.

Kiegyensúlyozott csatára van kilátás a Trondheim–Ajax és az Internazionale–Lyon meccseken

David Trezeguet, a Juventus francia sztárja azt mondta, hogy olasz diadal várható a Bajnokok Ligájában. – Az itáliai futball ma már nem a védekezésre, hanem első-sorban a támadásra épül – érvelt a csatár, aki július 31-én egy felké-szülési tornán dőlt ki a sorból, s hosszú kihagyás után először múlt kedden, a Dinamo Kijev elleni BL-találkozón léphetett ismét pályára. – A Juventus jelenleg olyan erős, hogy megnyerheti a BL-t, de erre az AC Milannak is megvan minden esélye. Azt hiszem, a Deportivo elleni 4:0-ás sikerük mindennél többet mond. A mi ukránoknak lőtt öt gólunk szintén azt bizonyítja, hogy logikus, amit mondok. A két évvel ezelőtti Eb-döntőn győztes gólt szerző klaszszis térdsérülése még nem gyógyult meg teljesen, de bízik abban, hogy egy-két héten belül százszázalékos állapotban lesz. (sz. z.)

A MAI MŰSOR

A-csoport, 20.45: Eindhoven– Dortmund (közvetíti a Markíza); Auxerre–Arsenal.

1. Arsenal 2 2 0 0 6:0 6

2. Dortmund 2 1 0 1 2:3 3

3. Auxerre 2 0 1 1 1:2 1

4. Eindhoven 2 0 1 1 0:4 1

B-csoport, 20.45: Liverpool– Szp. Moszkva, FC Valencia– FC Basel.

1. Valencia 2 2 0 0 5:0 6

2. Basel 2 1 1 0 3:1 4

3. Liverpool 2 0 1 1 1:3 1

4. Szpartak 2 0 0 2 0:5 0

C-csopor, 20.45: AEK–Real (közvetíti az m1), Genk–AS Roma.)

1. Real Madrid 2 2 0 0 9:0 6

2. AEK Athén 2 0 2 0 0:0 2

3. AS Roma 2 0 1 1 0:3 1

4. Genk 2 0 1 1 0:6 1

D-csoport, 20.45: Internazionale–Olympique Lyon, Rosenborg Trondheim–Ajax Amsterdam.

1. Internazionale 2 1 1 0 3:2 4

2. Lyon 2 1 0 1 6:2 3

3. Ajax 2 1 0 1 2:2 3

4. Rosenborg 2 0 1 1 2:7 1

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?