Harminc esztendő után

Nagyfödémes/Feketenyék. Érdekesen akakul a galántai területi bajnokság I. osztályának őszi idénye. A hét végén zajló záróforduló előtt ugyanis három csapat esélyes az első helyre. A tabella élén tanyázók (Váhovce, Veľké Úľany, Čierna Voda) sorrendjéről a legutóbbi forduló után a gólkülönbség döntött.

Az őszi idényzárón a tavalyi idényben is feljutásra törő feketenyékiek a jelenlegi listavezető nagyfödémesiek otthonában vendégszerepelnek. A mátyusföldiek párharcának pikantériája Lukovics István, Feketenyék focikedvelő polgármestere hívta fel a figyelmünket. „Legutóbb harminc évvel ezelőtt játszott a két vetélytárs a bajnoki pontokért. A nagyfödémesiek ugyanis rendre magasabb osztályban szerepeltek, a két település csapata csupán barátságos meccseken mérte össze a tudását. Visszatérve az 1973/1974-es bajnoki évfolyamban lejátszott mérkőzéshez, ezt a mieink nyerték meg – nyilatkozta az Új Szó-nak a krónikaíró polgármester. Nem titkolta, sportszerű párharcra, minimum döntetlen eredményre számít. „Az utóbbi hetekben jó formában játszanak Czuczor Attila edző tanítványai. Csapatunkat népes, gyakran 250-300-fős szurkolósereg kíséri el az idegenbeli idegenbeli találkozókra. Buzdításuk szárnyakat ad a fiúknak. Gondolom, ezúttal sem lesz ez másként” – fogalmazott a derűlátó feketenyéki polgármester. Döntetlen esetén azonban éppen vágaiak kerülhetnek a nevető harmadik szerepébe. „Ők Kajalon vendégeskednek, tőlük pontokat rabolni nehéz feladatnak ígérkezik. A kajaliak legutóbb éppen nálunk szerepeltek, vereségük ellenére jó benyomást tettek rám” – hangzott Lukovics István esélylatolgatása. A feketenyékiek az egyik bajnokjelöltet már kioktatták, hiszen otthonukban 4:0-ra verték Vága csapatát. Más kérdés, mire lesznek képesek idegenben. „Jó képességű játékosokkal rendelkezünk, együttesünk bárkit bárhol legyőzhet. A legutóbb három bajnoki meccsünket megnyertük. Ezeken összesen kilenc gólt szereztünk, egyet sem kaptunk. Azon leszünk majd, hogy tovább folytatódjon pozitív sorozatunk” – tudtuk meg Czuczor Attilától, aki, ha a helyzet úgy kívánja, akár játékosként is segítségére lesz övéinek.

A nagyfödémesiek is tudatosítják, kiváló képességű vetélytárssal csapnak össze vasárnap délután. A hazai pálya előnyéből mindenképpen szeretnének hasznot húzni. Ezt igazolják a vendéglátók edzőjének szavai is. „Ez idáig minden otthoni meccsünkön győzni tudtunk, remélem, ezúttal sem lesz ez másként. Sajnos a negyedik sárgája után Nagy Zsolt kényszerpihenőre szorult. Jó hír, hogy letelt Csandal László fegyelmi büntetése. Színvonalas, izgalmas, sportszerű rangadóra számítok. Érzésem szerint a vágaiak nyerni fognak Kajalon, hogy versenyben maradjunk a feljutásért, nekünk is kötelező feladat lesz a három pont begyűjtése” – fogalmazta meg elvárásait Jozef Straka, a bajnoki elsőségre törő nagyfödémesiek trénere.

A nagy érdeklődéssel várt összecsapás egyébként holnap délután 13 órakor kezdődik, a találkozót játékvezetője Kuric lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?