Hantuchová kezd

Maspalomas. Az 1999-ben és 2000-ben győztes amerikaiak, valamint a címvédő belgák távollétében, de elsősorban a hazai pálya előnyei miatt az utoljára 1998-ban diadalmaskodó spanyol női teniszválogatott várja a legnagyobb esélyesként a Fed Kupa ma kezdődő négyes döntőjét.

Maspalomas. Az 1999-ben és 2000-ben győztes amerikaiak, valamint a címvédő belgák távollétében, de elsősorban a hazai pálya előnyei miatt az utoljára 1998-ban diadalmaskodó spanyol női teniszválogatott várja a legnagyobb esélyesként a Fed Kupa ma kezdődő négyes döntőjét. A Kanári-szigeteken sorra kerülő esemény elvileg a sportág csúcstalálkozója lenne, ehhez képest a résztvevők közül csak Daniela Hantuchová (8.) tartozik a ranglista legjobb tíz játékosa közé. Talán éppen ezért várható nagy csata az elsőségért, mert még a tapasztalt hazaiakat is könnyen meglepetés érheti. Főleg úgy, hogy Arantxa Sanchez-Vicario és Conchita Martinez már régóta nem sorolható a nehezen legyőzhető klasszisok közé. A két elődöntőt szerdán és csütörtökön, míg a finálét szombaton és vasárnap játsszák. Minden alkalommal négy egyéni, majd egy páros találkozóra kerül sor. Az elődöntők műsora: Spanyolország-Ausztria és Olaszország-Szlovákia. Ma 18 órakor Schiavone Hantuchovával kezd, ezután Farina-Elia Husárovával találkozik. Csütörtökön (ugyancsak 18 órakor) előbb Hantuchová Farina-Elia ellen játszik, majd a Schiavone–Husárová párharc lesz soron. A meccset a párosok csatája zárja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?