„Hajrá, Magyar!” – zengett a teketeremben

Jó két tucatnyian lehetünk a helyi férficsapat és a Pobedim extraligás mérkőzésén. Nem áll jól a hazaiak szénája, azt már az első párharcok után látni, a folytatás már csak futás az eredmény után, de a nagy a hátrányt már nem sikerül ledolgozniuk. A hat páros fejenként 120 dobása után egyéniben 3:3-ra alakul az állás, de a csapatok faaránya a vendégeknek kedvez, és meglepetésre 5:3-ra megnyerik a bajnokit. A nyolcadik legyőzi otthonában a negyediket.

Hozzátenni a maximumot

Ez volt a nagymagyariak utolsó bajnokija a 2022/2023-as évadban. Senki se tombol mérgében, nem szidja a bírót és az ellenfelet, egyszerűen tudomásul veszik, hogy kikaptak. Mert nem nagyon ment senkinek se a szombati délidőben. Legjobban a közel harmincéves Varga Tibor tarolt, de ő is csak hét fával szárnyalta túl a hatszázat.

„Nem osztott és nem szorzott már ez a mérkőzés. Előtte tudtuk, hogy nem leszünk dobogósok, de a negyedik helynél sem csúszhattunk lejjebb – vázolja helyzetüket a honi mezőny ismert alakja, aki 2019-ben tért haza a pozsonyi Interből. Családjából édesanyja, Varga Éva és testvére, Tamássy Éva is ennek a sportágnak hódol(t), ő meg edzőként is tevékenykedik a korosztályos válogatottnál. – Nem kevés a 607 fa, de az utóbbi időben nem érzem magam túl jól a pályán. A korábbi években máshoz voltam szokva, jelenleg egészségi problémáim miatt nem tudok úgy teljesíteni, ahogyan elvárnám magamtól. Igaz, az eredményeim néha azt mutatják, hogy igen, ám ez a szerencsének köszönhető. Ugyanis a testem nem enged úgy versenyezni, ahogyan szeretnék. A csapatmeccsekhez önzően állok hozzá, mert csak egyedül állok az ellenféllel szemben, nem azt nézem, mi a csapat érdeke, én mindig a legtöbbet akarom teljesíteni. És ha azt elérem, azzal a csapat eredményéhez is a maximumot teszem hozzá. Amint megtanultam járni, itt voltam az öreg pályán, és gurigáztunk olyan nagy, több mint két és fél kilós golyóval, amilyennel ma is dobtunk, Van egy képem arról, amelyen kis manóként két kézzel ölelgetem a súlyos tekegolyót. Már akkor megszerettem ezt a sportágat.”

A hangadó csapattárs

A leghangosabb szurkolók egyike a 27 éves ifj. Lengyel Ottó volt. Túl a taroláson érdes hangját nemegyszer kiengedte a teremben. Az utóbbi két évadban az egyik legeredményesebb volt társai között:

„Ehhez akarni, edzeni és tenni kell valamit azért, hogy ott lehessen az ember a topon. Munka mellett kedvtelésből tekézünk mindnyájan. Én heti kétszer edzem, közel százötven dobást teljesítve. Azt a célt tűztem ki maga elé, hogy bekerüljek a szlovák válogatottba. Többet kezdtem foglalkozni a dobásom kivitelezésével. – derült ki pályafutásáról. – Korábban is voltak eredményeim, eljutottam 590–610 fáig, de ezt kevésnek tartottam a címeres mezre. A koronavírus időszakában meghallgattam klubunk legnagyobb tehetsége, Varga Tibor tanácsait. Én szívvel tekézem, leküzdve a tehetségem hiányát, ami egyelőre a bő keretbe kerüléshez volt elég. Készültem már az edzőtáborba is, de anyagiak hiányában lemondták, aminek nem örültem. Beszéltem a válogatott edzőjével, mondtam neki, ráteszek még egy lapáttal az edzéseken, hátha sikerül a vb-re kijutnom, ami nagy élmény lenne Az a célom, hogy legalább egyszer szerepelhessek a válogatottban. És a hangos szurkolás? Ha buzdítjuk a csapatot, az mindenkin segít. Rajtam és a csapattársakon is. Rendre ketten versenyeznek, a többiek meg szurkolnak. Így szokott lenni, és így volt ezúttal is.”

Nem jött össze a bajnoki cím

Versenyző is a csapatvezető, aki az évad legeredményesebbje a klubban. Tóth Richárd kezében tartja a történéseket, a szóvivői szerepet is felvállalja.

„Egymás után másodszer lettünk negyedikek az extraligában, ahol az ötödik évadunk zárult, és szinte mindannyiszor előbbre léptünk. Idén javítani szerettünk volna a pontegyenlőséggel megszerzett tavalyi helyezésünkön. De volt titkos célunk is, a bajnokság megnyerése. Az utolsó párharcokban azonban nem sikerült hoznunk a formánkat, kulcsmérkőzéseinket elveszítettük, és elszállt a bajnoki cím megszerzésének az esélye – értékelt a Vágsellyéről indult versenyző, aki három éve igazolt Nagymagyarra, szintén a pozsonyi Interből. – Voltak kimagasló teljesítményeink, szerintem akkor tört meg a lendületünk, amikor hazai pályán öt nyert találkozó után zsinórban háromszor kikaptunk. Utána már hiába jöttek sikerek, az döntött, hogy a legnagyobb riválisokkal szemben alulteljesítettünk. A bizonyítási vágy béklyót kötött kezeinkre, lábainkra, főleg az erősebb ellenfelek ellen. Öt éve vágtunk neki Varga Tiborral a nagymagyari teke felvirágoztatásába – férfi vonalon. Eleinte kételkedtem, hogy sikerülhet, de utána egyre jobban meggyőződtem, hogy helyes úton járunk. Nagyon fontos volt számomra a község ereje, a magyarság, annak képviselése, bebizonyítani az országban, hogy mi is tudunk tekézni. Álmunkat tovább éltetjük, és nagy célunk feljutni a cseh–szlovák tekeligába, amelyben mindkét országból a legjobb hat csapat játszik. Ezzel felkerülhetnénk a nagy teketérképre.”

Heten a bajnokságra

A nagymagyari klub versenyzői közül heten készülhetnek a szlovák egyéni bajnokságra, miután a kerületi versenyen továbbjutást érő helyen végeztek: az egyetlen szlovák ajkú csapattárs, a pozsonyi Stanislav Pospíšil az U50+ kategória legjobbja, a győztes Vlahy Éva és a második Varga Éva a női U60+ (egyetlen fa döntött köztük!), a harmadik Csölle Richárd az U14, a második Szabó Attila az U18, a szintén győztes Tóth Richárd és a nyolcadik ifj. Lengyel Ottó a legerősebb, férfi mezőnyben dobhat májusban az ország legjobbjai között.

Közben már tart a nagymagyari B csapat II. ligás bajnokija. A hangzavar, a biztatás ezután sem hagy alá. Csak becsukott ajtó mögött értjük egymás szavát a klubhelyiségben. Emlékeznek még a nagymagyari extraligás női csapatra? Három hölgy – Vlahy Éva, Varga Éva, Grello Erika – maradt hírmondónak közülük, ők még napjainkban is szorgalmasan célozzák a felállított bábukat. A férfiakkal együtt a B csapatban.