„Ha Ivett jól érzi magát, könnyedén megy neki a korcsolyázás”

kulcsár zsófia tóth ivett
Minszk |

Tóth Ivettet néhány éve sokan a magyar műkorcsolya új megmentőjeként kezelték, és a nagy elvárások beigazolódni látszottak, amikor a két évvel ezelőtti ostravai Eb-n 8. lett. Később jött egy hullámvölgy, de a magyar versenyző minszki teljesítménye reménykeltő. A közös munkáról, a minszki dupla axelekről és a jövőbeli tervekről is kérdeztük Ivett edzőjét, Kulcsár Zsófiát.

Hogyan értékeli Ivett Eb-szereplését?

Ivett csodálatos ember, ezért nagyon örültem én itt Minszkben, Zoli (Tóth Zoltán, Ivett másik edzője) pedig otthon, hogy sikerült megcsinálnia, amit tudtunk, hogy tud, de azért más, amikor ez igazán ki is jön egy versenyen. Már a szezon elején sejtettük, hogy ez keményebb menet lesz, mert Ivett elmúlt két szezonja nem volt túl tökéletes. Úgy éreztük, lelkileg még nagyobb támogatásra van szüksége. Próbáljuk segíteni, hogy megtalálja azt az utat, amin igazán ki tud teljesedni, és olyan top korcsolyázóvá válni, amit mi még látunk benne.

Ivett nagyon szépen beszélt az edzői stábjáról, kiemelve, mindig mellette állnak, és védőpajzsként óvják.

Egy ilyen szintű korcsolyázónál a legnehezebb a bizalom kialakítása, és Ivettnél ez sokkal hamarább összeérett, mint azt gondoltuk. Nagyon jól tudunk hárman együtt dolgozni, és szerintem ez egy fontos kapocs neki. Neki rendkívül fontos, hogy igazán számíthat az edzőire.

Ivett az elmúlt szezonban Svájcban edzett Linda van Troyennel, de az eredményein és a teljesítményén is látszott, hogy nem volt igazán jó döntés külföldre költöznie. Hazatérése után hogyan kezdtek együtt dolgozni?

Ivett is sajnálta, hogy a svájci dolog nem működött, de az kívülről is látható volt, hogy neki ez nem ideális helyzet. A tavalyi vb után megkeresett minket, és mi örömmel mondtunk igent. Sok mindent megbeszéltünk az elején is, de neki kifejezetten fontos a folyamatos kommunikáció. Ehhez ő a legfontosabb kulcs, ha ő nem lenne ilyen nyitott, akkor nem működhetne ez ilyen jól. Ivett érzi, hogy bizonyos dolgokban változnia kell, és nyitott mindenre. Csodálatos, hogy ilyen gyorsan minden össze tudott állni, és ez neki köszönhető. Nagyon gyorsan igyekezett befogadni az új dolgokat. A szezon eleji versenyek egyáltalán nem így néztek ki, az edzéseken is voltak problémák, és a fejében is volt sok nem oda való gondolat. Nagyon nagy dolog, hogy ilyen gyorsan tudott ezen változtatni.

Mire gondol konkrétan? Technikai részletekre vagy inkább mentális hozzáállásra?

Az emberek sokszor elfelejtik, hogy a versenyzők nem robotok. Fontos, hogy a pozitív gondolatok jöjjenek elő nála egy-egy versenyen, ne a kétségek, hogy képes-e rá, meg tudja-e csinálni. Mivel voltak negatív tapasztalatai, ezért nehéz volt ezt megfordítani. Ebben kellett neki segíteni, de mostanra eljutottunk oda, hogy egy-egy pillantásból értjük egymást, tudom, mikor mit kell neki mondani. A technikai dolgok pedig szintén ebből fakadnak: sokszor túlságosan akar, túlfeszíti, és nem úgy jönnek a mozdulatok, vagy nem tudja a megfelelő energiával, a megfelelő időben elindítani az ugrásokat. Nála ez a kulcs, mert egyébként ezeket az ugrásokat tudja. Nyilván mindig van min javítani, és ő szeret az apró részleteken is dolgozni. Hatszázszor visszanézzük videón, kielemezzük az egyes ugrásokat, ő pedig elfogadja a meglátásokat, és hajlandó számtalanszor próbálkozni. Ilyenkor öröm az edzői munka.

Az elmúlt szezonban úgy tűnt, Ivettnek a technikájával is gondjai voltak, sokszor esett ugrásokból, vagy hiányosnak ítélték őket a bírók. Ez is fejben dőlt el?

A belga edzőnő szerintem nagyjából ugyanazt a technikát tanította neki, amit mi is követünk, mert is Alekszej Misin tanításai mentén haladunk Zolival. De lehet, hogy abban a pillanatban a teste és a feje nem tudta még ezeket az információkat összerakni. Ha Ivett nincs rendben mentálisan, akkor sokkal nehezebb bármit is megcsinálnia a testével. Ezért is mondja, hogy milyen fontos számára a támogatásunk, mert ha jól érzi magát, akkor könnyedén megy neki a korcsolyázás. Svájcban szerintem nagyon megnehezítette a dolgát, hogy egyedül volt, a szüleitől távol. Ivettnek a család adja a legnagyobb biztonságot, és ha ebből hirtelen ki van szakítva, az akkora sokk, hogy azt nehéz gyorsan feldolgozni.

Mit gondol, mi az a reális cél, amit Ivett-tel együtt elérhetnek?

Mindhármunknak vannak víziói arról, mi az, amit még Ivett elérhet. Nem feltétlenül eredményben tudnám ezt megfogalmazni, hanem arra gondolok, hogy mi mindent tudunk kihozni belőle, és ő magából. A közös munka minden nap élmény, mindenki motivált, s mindannyiunknak sokat ad ez az együttműködés. Ilyen minőségű kemény munkát nem is lehet máshogy napi szinten végezni.

Az Eb előtt a top 10-et tűzték ki célul. Ivett ettől végül három hellyel elmaradt, de a kűr után örömkönnyekkel a szemében jött le a jégről.

A mezőnyt látva azt gondoltunk, a top tíz reális és megvalósítható cél, de az Eb előtt senki nem gondolta, hogy egy rontott dupla axel ennyibe kerül. Ha az megvan a rövidprogramban, akkor nem olyan korán futjuk a kűrt, és akkor többet kapunk második pontszámban… Akkor meglehetett volna a top tíz. A többiek is jól teljesítettek, de Ivett teljesítménye miatt sem lehet rossz érzésünk. Mindkét nap nagyon szépen futott. Persze lehet azon gondolkozni, hogy ha nem veszik el ezt vagy azt az ugrást… De mivel tavaly sok ugrását elvették, nem volt kiegyensúlyozott a teljesítménye, nehéz visszaszerezni azt a bizalmat, hogy ne is kelljen visszanézni az ugrásait. Én is specialista vagyok, tudom, hogy a mai rendszerben nagyon szigorúan kell nézni az ugrásokat, de ha többször kiegyensúlyozottan teljesít, akkor egy idő után nem lesz kérdés, megvan-e teljesen az ugrás.

Ivett a rövidprogramban és a kűrben is rontotta a dupla axelt. Mi volt a gond?

Az előző három hétben voltak edzések, amikor ilyeneket ugrott. Azóta fordul ez elő, hogy új cipője van. Valószínűleg valamit nem sikerült még úgy a bal lábán megéreznie, ahogy kellene De nem számítottam rá, hogy az Eb-n két axelt fog rontani – mármint összesen. Úgyhogy talán ennek most így kellett lennie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?