Tóth Ivett: „Az edzőim védőpajzsként óvnak”

Ez egy igazán ütős kűr volt!

Ez volt az első olyan verseny, ahol igazán úgy éreztem, hogy itt vagyok a jelenben. Éreztem a lábaimat, éreztem magamban az erőt, éreztem a közönséget, az edzőimet, és nagyon sok más helyről tudtam erőt meríteni, ahonnan korábban nem.

Minek köszönhető ez a változás?

Nagyban hozzájárul, hogy a körülöttem lévő emberek nem stresszelnek, engem sem és saját magukat sem. Nagyon együtt éreznek velem, odafigyelnek rám, és ha vannak olyan erők, behatások, amelyek esetleg árthatnak nekem, azoknak ellenállnak, védőpajzsként óvnak. Nagyon köszönöm az edzőimnek és a koreográfusaimnak is, hogy mellém álltak, és támogattak a rövidprogram után is. Továbbá azt is érzem, hogy kezdek megérni a dolgokra, kezdek rájönni, hogy nem szabad túlságosan akarni. Ha úgy állok oda, hogy csak hagyom kijönni a bennem lévő energiát, akkor abból ilyen programok születhetnek.

Milyen gondolatok kavarogtak önben a kűr előtt?

Kicsit féltem, de az is bennem volt, hogy mindig elemről elemre fogok menni, nem fog érdekelni, ha rosszul sikerül, és az sem, ha jól, csak megyek tovább, és csinálom. Örülök, hogy végig kitartottam, tudtam koncentrálni, és nem engedtem ki sehol. Sajnálom a dupla axelt, mert ezzel és a rövidprogrambeli dupla axellel lett volna plusz hat-hét pontom, amit benne hagytam, de nagyon örülök, hogy kezdek újra magamra találni.

A rövidprogramhoz hasonlóan a kűrben elrontotta a dupla axelt, pedig a rövid után azt mondta, mindenképp meg akarja mutatni, hogy képes rá, hiszen nagyon régen nem hibázott ebben az ugrásban. De ez a hiba sem zökkentette ki.

A verseny előtt sokat sulykoltam magamba, hogy akárhogyan fognak sikerülni az ugrások, mindig csak tovább megyek. Ez segített a program közben is, hogy a jó ugrásokon és a szimpla axelen is túllépjek. Ez látszott is, hiszen az axel utáni részek tökéletesen sikerültek. Nagyon sok pozitívum van, amit meg kell ragadnom, és akár fel is kell írnom magamnak, hogy később is emlékeztetni tudjam magam, igenis képes voltam rá.

Régen láttuk már ilyen önfeledten boldognak egy program végén…

Nagyon sokat vártam arra a pillanatra, hogy úgy érezzem, meg tudtam mutatni, amire képes vagyok, és amiért edzek nap mint nap. Amikor abbahagytam a programot, az első gondolatom az volt, hogy az edzőim mennyire mellettem álltak, mennyit segítettek. Együtt dolgoztunk, együtt keltünk korán reggel, folyamatosan ott voltak, amikor vissza kellett kapcsolni a zenét, amikor újra meg kellett csinálni a rontott helyzeteket… Arra gondoltam, mennyire fogunk együtt örülni annak, hogy mégis megérte ez az egész.

A tavalyi szezon után hazatért Svájcból, és Kulcsár Zsófia és Tóth Zoltán irányításával edz Budapesten. Úgy tűnik, itthon teljesen újjászületett.

Igaz, hogy húszéves vagyok, de még nem voltam kész erre az egyedüli életre. Azt érzem, hogy most mindenki támogat, az edzőim, a szüleim, a testvérem, a koreográfusom… Boldog vagyok, hogy egy kezemen nem tudom megszámolni, hány emberre számíthatok.

Említette, hogy az edzői védőpajzsot képeznek – mi az, amitől meg kell védeni?

Erre nem is tudok válaszolni, hiszen az elmúlt időszakban nem értek el hozzám ezek a dolgok. Nagyon jó pajzsként működtek az edzőim! De alapvetően a külső világot, a kívülállók véleményét kell kizárnom, amivel egy sportolónak nem szabad foglalkoznia. Nagyon sokat segítettek abban, hogy ezek semmilyen formában ne jussanak el hozzám. Csak azokra az emberekre kell hallgatni, akik közel állnak hozzám.

Mitől különleges még az edzőivel folytatott közös munka?

Amikor nap mint nap beszélgetek velük, azt látom bennük, amilyen én szeretnék lenni, amikor még felnőttebb leszek. Valamilyen szinten az edzőim, de valamilyen szinten társaim is. Ketten vannak, egyik a jobb kezem, másik a bal, a többit meg megoldom én magam.

Mit visz haza magával Minszkből?

Nagyon sok jó tapasztalatot, és egy boldog szívet, ami már régóta várt egy ilyen pillanatra!