„Ha gólt rúgnék a DAC-nak, nem fogom ünnepelni”

<p>A szlovák sajtó nem győzi dicsérni, külföldi topcsapatok figyelik. Bénes László a szlovákiai labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége, de nem szállt el a sok pozitív jelzőtől. A zsolnaiak 18 éves, doborgazi származású középpályásával beszélgettünk.&nbsp;</p>

Februárban, miután Győrből Zsolnára igazolt, azt nyilatkozta lapunknak, alapember akar lenni Zsolnán. Mára ezt elérte. Hogy érzi magát Adrián Guľa együttesében?

Örülök neki, hogy kezdőember lettem Zsolnán, de emögött nagyon sok munka van. Minden nap fejlődtem. Ebben az is segít, hogy hetente-kéthetente az edző minden játékossal külön-külön elbeszélget. Minden edzésen száz százalékot nyújtok, fizikálisan és mentálisan is fel vagyok készülve. Az utolsó nyolc bajnoki meccset végigjátszottam, ennek nagyon örülök.

Hogy látja, miben fejlődött a legtöbbet Zsolnán?

A legtöbbet taktikailag fejlődtem. Az elején meg kellett szoknom még a zsolnai filozófiát, az egy-két érintős, gyorspasszos támadófocit. Győrben az U21-es csapatban játszottam, az azért más volt, mint egy A csapat. Fizikálisan is sokat fejlődtem, hetente egyszer-kétszer van konditermi edzésünk.

Milyen Zsolnán a mentális felkészítés? Dolgozik a klub sportpszichológussal?

Szokott járni két-három havonta egy pszichológus, aki bejön az öltözőbe, és az egész csapattal beszélget. Egyéni foglalkozások nincsenek. A megfelelő mentális hozzáállás nagyon fontos: én minden meccsen győzni akarok, minden reggel ébredés után már annak örülök, hogy edzés van. Imádok edzésre járni, várom a hétvégi meccseket. Most a szombatot várom nagyon, mert a DAC ellen még sosem játszottam kezdőként. Amikor először játszottunk ellenük, még tavasszal, akkor a keretben voltam, de nem álltam be, most ősszel pedig csereként játszottam 20–25 percet. Remélem, most már kezdő leszek.

Dunaszerdahelyen öt évet töltött, nyilván ezért ilyen specifikus ez a meccs…

A Trenčín, a Slovan, a Trnava ellen is nagy rangadók vannak, de számomra az a legnagyobb öröm, ha a DAC ellen játszhatok.

Mit vár a zsolnaiaktól a bajnokságban? A közelmúltban becsúszott két váratlan vereség otthon a Podbrezovától (1:3), majd Aranyosmaróton (0:4) is, de a Myjavát már simán legyőzte a csapat 3:0-ra.

A fociban benne van, hogy belefutunk egy gyengébb szériába. A Podbrezová elleni meccsen nagyon rosszul játszottunk. Aranyosmaróton jól kezdtünk, volt is egy-két helyzetünk, de aztán gólt kaptunk, kitámadtunk, és jött a többi gól. De most már összekaptuk magunkat, remélem, most győztes sorozatunk indult.

A zsolnai csapat attraktív futballt akar játszani, és sok fiatalnak is lehetőséget ad. Ezen a vidéken ez nem annyira megszokott megközelítés.

Mi, fiatalok nagyon örülünk neki, hogy bizalmat kapunk. Az edzéseknek köszönhetően remek a csapatösszhang, az idősebb játékosok befogadják a fiatalokat, így könnyű a beilleszkedés. Amikor idejöttem, az első két-három hét nehezebb volt, mert csak néhány csapattársamat ismertem, de aztán mindenkivel megismerkedtem, és már tökéletesen érzem magam.

Szlovákul már perfekt beszél?

Azért még nem perfekt, de már sokkal jobban. Akkor is jól tudtam már szlovákul, amikor Zsolnára jöttem, de volt egy-két hibám. Most is becsúszik még olykor, de sokkal ritkábban.

Tud valakivel Zsolnán magyarul beszélni? A klubtulajdonos, Jozef Antošík tud magyarul…

A tulajdonossal szlovákul beszélek, de a negyedi Nikolas Špalekkel négyszemközt magyarul szoktunk beszélgetni.

A sajtó az ország egyik legnagyobb tehetségeként emlegeti, külföldi játékosmegfigyelők járnak a meccseire. Hogyan éli ezt meg?

Örülök neki, de nem nagyon foglalkozom azzal, kik járnak megfigyelni. Végzem a munkám. Ha jönnek megfigyelők, ha nem, akkor is százszázalékosan játszom, és csak a meccsre koncentrálok. Ha néző nélkül játszanánk, akkor is a maximumot akarom nyújtani, ugyanúgy, mint amikor 30–40 ezer néző előtt lépek pályára, mint Bilbaóban az Európa Ligában.

Meddig tervez Zsolnán maradni? Ha el szeretne igazolni, valószínűleg a közeljövőben is meglenne a lehetősége rá…

Ezen még nem gondolkozom, ez a menedzsereim feladata. Én most csak a Zsolnára koncentrálok, hogy edzésen mindenben fejlődjek, a meccseken pedig mindig hozzam ki magamból a maximumot. A zsolnaiakkal szeretnék kupákat, bajnokságot nyerni.

A válogatottságra mennyire gondol? Megfordult a fejében, hogy az Eb-ig jó lenne bekerülni a felnőttválogatott keretébe?

Persze, a fiatalabb játékosokkal gondolkoztunk ezen, eljátszottunk a gondolattal, amikor a csapat kiharcolta az Eb-részvételt. De én most elsősorban azon dolgozom, hogy az U21-es csapatban alapember legyek.

Az U21-es csapat a 2017-es Eb-selejtezősorozatban a fehéroroszországi 1:0-s vereség után 2:0-ra legyőzte itthon Ciprust, aztán óriási bravúrt mutatott be, miután 3:1-re nyert Hollandiában.

Az utóbbi két meccsen voltam először az U21-es csapattal. Zsolnán voltam éppen, amikor apu küldött egy képet az U21-es válogatott meghívójáról. Nagyot néztem, mert arra számítottam, hogy majd az U19-es csapattal megyek, de persze nagyon örültem. Az is nagyon jó volt, hogy gyorsan befogadtak, igaz, hatan mentünk Zsolnáról, de a többiekkel is jóban lettem. Mind a két meccset meg akartuk nyerni, az első mérkőzésen Ciprus ellen nem játszottunk annyira jól, de Hollandiában remekül fociztunk, minden összejött, szép támadásokat vezettünk. Ciprus ellen 30 percet pályán voltam, Hollandiában sajnos nem játszottam, de a meccs után ugyanúgy örültem a csapattal.

Mi kell ahhoz, hogy egy fiatal játékos a felnőttek között is érvényesülni tudjon, 18 évesen az élvonalban játsszon?

Az idősebb játékosok, edzők mindig azt mondják, hogy sok a tehetség, de ha nem dolgoznak magukon, nem koncentrálnak az edzéseken, nem végeznek pluszmunkát, akkor a tehetség elveszik. Én viszont mindig igyekeztem két lábbal a földön maradni. Jólesik a dicséret, de nem bízhatom el magam. Örülök, hogy már eljutottam egy ilyen szintre, de persze a végső cél egy kicsit feljebb van.

Mi lenne ez a végső cél? Melyik bajnokságba vágyik?

Az álmom, hogy egyszer a Manchester Uniteddel nyerjek bajnokságot, szerepeljek a Bajnokok Ligájában, akár Bajnokok Ligája-döntőt nyerjünk… De szívesen játszanék a német, az olasz, a spanyol vagy a holland bajnokságban is.

Van példaképe?

Hamšík az egyik kedvenc játékosom, de inkább Andrea Pirlo vagy Juan Mata stílusára hasonlít a játékom.

Mit gondol, miben kell még fejlődnie?

Mindenben. De tényleg. Ha valamit ki kellene emelnem, a gyorsaságom még nem az igazi, és fizikálisan erősebbnek kell lennem.

A szlovák bajnokságban valamennyire tekintettel vannak az ellenfelek a fiatal játékosokra?

Már megszoktam, hogy sokat szabálytalankodnak velem szemben. Én már nem úgy veszem magam, hogy fiatal vagyok, és vigyázni kell rám. Úgy állok hozzá, hogy az ellenfelek is pont ugyanolyanok, mint én. Győrben is és Dunaszerdahelyen mindig idősebb korosztályokkal játszottam, szóval hozzászoktam ehhez.

Van olyan csapat, amelyik ellen különösen szeret játszani?

Szívesen játszanék még egyszer a Bilbao ellen! Az Európa Ligában mindkét meccs jól sikerült ellenünk. A bajnokságban pedig egyértelműen a DAC elleni meccset várom a legjobban, mert a DAC szurkolótábora nem semmi. Mindig is mondtam, hogy Szlovákiában a DAC-nak van a legjobb szurkolótábora, jó olyan hangulatban meccset játszani, önbizalmat ad és felpörget, akkor is, ha nem nekünk szurkolnak.

Amikor a Slovan játszott Dunaszerdahelyen, Priskint többen hazaárulónak nevezték, hogy magyar létére elment a Slovanba. Nem fél attól, hogy most is így fognak reagálni a drukkerek?

Nem félek. Remélem, nem fognak kifütyülni. Persze bármi lehet, de nekem a feladatomra kell figyelni, és azt is fogom tenni. Még bennem van az az érzés, amikor Dunaszerdahelyen, aztán Győrben játszottam, és minden hazai DAC-meccsen ott szurkoltam... Ha gólt rúgnék a DAC ellen, biztos, hogy nem fogom ünnepelni. Tudom, honnan indultam, sosem felejtem el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?