<div>Beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszót.</div><div> </div>
Gyurta a NOB sportolói bizottságában
Rio de Janeiro |
Mellette Britta Heidemann német vívó, Szeug Min Rju dél-koreai asztaliteniszező, valamint Jelena Iszinbajeva orosz rúdugró került még be a testületbe. Az olimpián részt vevő versenyzők által beválasztott tagok megbízatása nyolc évre szól, s Gyurtáékat a riói játékok vasárnapi záróünnepségén mutatják be hivatalosan. A NOB tájékoztatása szerint több mint 11 ezer sportolónak volt lehetősége szavazni, közülük 5185-en tették ezt meg, s 1603-an voksoltak Heidemannra, 1544-en Rjura, 1469-en Gyurtára, 1365-en pedig Iszinbajevára. A tagságért 23-an versengtek. „Nem számítottam erre, a versenyzéssel foglalkoztam, ugyanakkor óriási megtiszteltetés” – nyilatkozta Gyurta. „Meglepő volt, hogy ilyen sokan szavaztak rám. Nagyon jó érzés, hogy a következő nyolc évben NOB-tag leszek, remélem, utána is ott tudok maradni.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.