Gyárfás: nem tudom, mit vétettem a magyar úszósport ellen

Budapest |

<p>Amennyiben a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségének jelölőbizottsága és a 118 tag is támogatná, akkor Gyárfás Tamás elgondolkodna azon, hogy maradjon a szervezet élén.</p>

Ezt a sportvezető szerdán mondta el a média képviselőinek a MÚSZ rendkívüli elnökségi ülését követően, ugyanakkor hangsúlyozta, ezt a lehetőséget irreálisnak tartja.

Szerdán dőlt el, hogy január 8-án tartják a szervezet rendkívüli elnökválasztó közgyűlését, vagyis Gyárfás hivatalosan addig a napig tölti be az elnöki posztot.

Gyárfás elmondta: fontolgatja annak lehetőségét is, hogy lemond a jövő évi magyarországi vizes világbajnokság szervezőbizottságának társelnöki posztjáról. Erről várhatóan a mai nap folyamán egyeztet Seszták Miklós elnökkel. "Amennyiben gátolom a világbajnokság lebonyolítását - amelynek Budapestre kerülésében azért volt részem -, akkor félre kell állnom" - mondta Gyárfás, és hozzátette, akár tanácsadói szerepben is szívesen segítene, erre már a nemzetközi szövetség, a FINA illetékesei is jelezték szándékukat. "Talán beengednek, lehet még jegyet kapni..." - fogalmazott ironikusan.

"Bízom benne, hogy a világbajnokság nem sérül. Nincs jogom és szándékom megsértődni" - mondta a FINA alelnöki posztját betöltő Gyárfás, akinek távozásával kapcsolatban - a MÚSZ sajtófőnöke, Csurka Gergely windsori beszámolója alapján - a nemzetközi szövetség vezetői, Julio Maglione elnök és Cornel Marculescu ügyvezető igazgató aggodalmukat fejezték ki.

Gyárfás közölte, a legjobban az fájt neki, hogy az elmúlt időszakban már olyan ügyek után is őt támadták, amelyekhez semmi köze sem volt. Ehhez kapcsolódva megjegyezte, ez a jövő évi világbajnokság kabalafigurájának bemutatását követően csúcsosodott ki, ugyanis a Water Willy elnevezésbe nem volt beleszólása. Hozzátette, a rosszul sikerült puli, Bol-dog után - amelyet tavaly mutattak be, de gyorsan elvetették - eldöntötte, soha többet nem szól bele a kabalák kérdésébe.

A kritikus pontok között kiemelte azt, amikor nem akart fizetni azért, hogy Hosszú Katinka szerepeljen a 2017-es vb promóciós filmjében, Financsek Gábor ügyét - a fiatal úszó edzője azért emelt hangot, mert tanítványát nem vitték ki az egyik edzőtáborba -, valamint a Nemzeti Sporttal, és annak nemrég kinevezett új főszerkesztőjével, Szöllősi Györggyel való megromlott kapcsolatát.

A Hosszú Katinkához fűződő viszonyáról szólva az elnök elmondta, természetesen egy háromszoros olimpiai bajnokkal nem lehetnek azonos súlycsoportban, ugyanakkor ő mai napig nem tudja, mit vétett ellene vagy a magyar úszósport ellen.

Az elnök jövőbeli utódjairól szólva röviden reagált a sajtóban megjelent nevekre: Bienerth Gusztávval kapcsolatban csak annyit mondott, az ő esetében elsietett és megalapozatlan döntés lenne véleményt mondani, Seszták Miklóst kiváló szakembernek tartja, míg a MÚSZ korábbi főtitkárát, Szabó Tündét talán még jobbnak.

Gyárfás Tamás - aki a 2016-os esztendőt az úszók szemszögéből kiemelkedőnek nevezte - hangsúlyozta, kívánja, hogy utódja se adja majd alább a szövetség eredményeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?