Guardiola a szezon végén távozik a Bayern Münchentől és Ancelotti váltja

München |

<p>Josep Guardiola vezetőedző a szezon végén távozik a Bayern München labdarúgócsapatától, és helyét az olasz Carlo Ancelotti veszi át - jelentette be vasárnap a bajor klub.</p>

A 44 éves katalán tréner már korábban közölte a Bayern vezetésével, hogy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, s az idény végén távozik.

"Mindent köszönünk Guardiolának, amit a klubért tett, és reméljük, hogy a szezon végén szintén ünnepelhetünk" - mondta Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke.

A Barcelonával kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Guardiola 2013-ban érkezett Münchenbe, ahol két bajnoki cím mellett megnyerte a klubvilágbajnokságot, az Európai Szuperkupát és a Német Kupát, ugyanakkor a BL-ben mindkétszer az elődöntő jelentette a végállomást együttese számára.

Az 56 esztendős, háromszoros BL-győztes Ancelotti korábban olyan csapatokat irányított, mint az AC Milan, a Juventus, a Chelsea, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid. Rummenigge vasárnap elmondta: az olasz trénerrel három éves szerződést kötnek.

A címvédő bajor együttes úgy vonult el téli szünetre, hogy a Bundesligában nyolc pont előnnyel vezet a második helyen álló Borrusia Dortmund előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?