Guardiola a Realnak is üzent a BL-győzelem után

GuardiolaBL2023

A Manchester City lett a nyolcadik klub az európai futballban, amely egy szezonon belül a hazai bajnokság és a kupa mellett megnyerte a Bajnokok Ligáját is, miután az isztambuli döntőben 1:0-ra legyőzte az Internazionale csapatát.

A két csapat szakmai stábja a kezdő tizenegyek kihirdetésénél nem húzott meglepőt, a Manchester Cityben csak a kispadon kezdett a héten még sérüléssel bajlódó Kyle Walker, a milánóiaknál Federico Dimarco kezdő, Henrih Mhitarjan és Milan Škri- niar ellenben csere volt. A taktikákat tekintve viszont mindkét edző igyekezett meglepőt húzni. Josep Guardiolától nem volt szokatlan, hogy változtatott a tavasszal remekül működő rendszerén, elsősorban a támadásépítésben hozott változásokkal próbálta meglepni ellenfelét. Simone Inzaghi természetesen elsősorban a védekezésre összpontosított, de az ellenfél térfelén többször is meglepően agresszíven próbált letámadni, ha az angolok a szélek felé indultak, amivel szemlátomást meg tudták zavarni Akanjiékat.

Az UEFA ugyan a döntő gólt szerző Rodrit választotta a meccs emberének, legalább annyi dicséret illeti a számos beadást kifejelő és a Lautaro–Dzeko duót, majd az utóbbit váltó Lukakut is jól őrző Rúben Diast, valamint a végén kevésbé szimpatikusan az időt húzó, de hatalmas védéseket bemutató Ederson kapust is. Rodri egyébként a mérkőzés utáni értékelésében megjegyezte, hogy az első félidőben kifejezetten rosszul játszott, de a lefújás után tudatosította, hogy a Manchester City történelmének talán legfontosabb gólja fűződik a nevéhez, de saját pályafutásának biztosan ez volt a legtöbbet érő találata.

Az angol bajnok és FA Kupa-győztes Manchester City lett a nyolcadik triplázó európai csapat, míg Pep Guardiola az első edző, akinek ez másodszor is sikerült. „Ez a döntő így volt megírva a csillagokban. Boldog vagyok, de voltak pillanatok, amikor ha ők betalálnak, akkor elveszthettük volna a döntőt. Van egy egyedülálló dolog, amivel elégedettek vagyunk: ez a triplázás. Nem szeretnénk ezután a siker után eltűnni, a következő szezonban még keményebben kell dolgoznunk, hogy újra eljussunk idáig. Aki ismer, tudja, hogy nem az a klub leszünk, amely egy-két idény után lekerül az európai futballtérképről, de az, hogy összejött a győzelem, hatalmas megkönnyebbülés mindenkinek. Mostantól senki nem fogja azt kérdezgetni, mikor nyerjük meg a BL-t” – nyilatkozta Guardiola, aki a 2008/2009-es idényben a Barcelonával nyerte meg a bajnokság és a kupa mellett a legértékesebb európai klubserleget. A pályafutása 30. nagy trófeáját megszerző edző nem feledkezett el katalán múltjáról, és viccesen ugyan, de üzent a legnagyobb riválisnak. „Vigyázz, Real Madrid, már csak 13 végső győzelemre vagyunk tőled” – zárta az összességében harmadik BL-címénél járó tréner.

Az Intertől sokan csak azt várták a döntő előtt, hogy védekezni fognak, és sziporkázó támadójátékot ugyan nem mutattak, de bőven benne volt a játékukban, hogy 2010 után megnyerik a Bajnokok Ligáját. A lehetőségeik megvoltak, de nem tudták kihasználni őket, míg ellenfelük rosszabb minőségű helyzeteket kidolgozva, jóval alacsonyabb xG mutatóval is nyerni tudott. „Normális, hogy csalódottak vagyunk. A vereség a legrosszabb dolog a sportban. Ugyanakkor a játékosoknak büszkének kell lenniük a szezonra és arra, amilyen teljesítményt a döntőben nyújtottak – kezdte a vesztes hadvezér, Simone Inzaghi. – Még mindig azon gondolkozom, végül hogy nem sikerült betalálnunk. Ennél nyilván többet érdemeltünk volna. Egy ilyen este után nem szeretnék senkit kiemelni, sem elmarasztalni. A mérkőzés előtt is elmondtam, egyik játékosomat sem cserélném le másra, ma pedig a világ is látta, miért. A találkozó után mindegyiküket megöleltem, mivel fantasztikusak voltak. A szurkolók más végeredményt érdemeltek volna, de bízom abban, hogy boldogok amiatt, amilyen teljesítményt nyújtottunk” – dicsérte csapatát az Inter mestere.

„Egész életemben ezért dolgoztam, így nagyon boldog vagyok. Ma szörnyen játszottam, de nem érdekel. Guardiolának külön köszönettel tartozom, mert annak ellenére is számított rám, hogy az előző idényben görcsösen futballoztam. Ő egy zseni” – fogalmazott Jack Grealish, akit 2021-ben, 100 millió fontért vásároltak meg az Aston Villától.

Erling Haaland, a sorozat gólkirályi címét begyűjtő csatár is nagyon boldogan értékelt. „Hihetetlenül érzem magam. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy 22 évesen meg fogom ezt nyerni. De úgy tűnik, hogy egy norvég kisvárárosból induló srác is képes erre” – zárta a 11 Bajnokok Ligája-mérkőzésen 12 gólig és 1 gólpasszig jutó futballista.

Bajnokok Ligája, döntő, jegyzőkönyv

Manchester City–Inter 1:0 (0:0)

Gólszerző: Rodri (68.)

Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző

Játékvezető: Szymon Marciniak (lengyel)

Sárga lap: Haaland, Ederson, ill. Barella, Lukaku, Onana

MANCHESTER CITY: Ederson–Akanji, Ruben Dias, Ake–Stones (83., Walker), Rodri–Bernardo Silva, De Bruyne (36. Foden), Gündogan, Grealish–Haaland

INTERNAZIONALE: Onana–Darmian (84., D'Ambrosio), Acerbi, Bastoni (76. Gosens)–Dumfries (76., Bellanova), Barella, Brozovic, Calhanoglu (84. Mhitarjan), Dimarco–Lautaro Martínez, Dzeko (57. Lukaku)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?