Gombos Norbert két pontot akar szerezni

<p>A szlovák férfi-teniszválogatott hétvégén Lengyelországot fogadja a Davis-kupában, a hazaiak első számú játékosa a világranglista 85. helyén álló Gombos Norbert lesz. A nádszegi származású teniszezőt erről a pozícióról is kérdeztük.</p>

Először fordul elő, hogy egy Davis-kupa-találkozón ön a szlovák csapat első számú játékosa. Érzi az ezzel járó felelősséget?

Nagyon örülök, hogy idén bekerültem a top 100-ba, és jelenleg én vagyok az első számú szlovákiai játékos. Ez azért is lehet így, mert Martin Kližan sokat volt sérült, ezért csúszott vissza a világranglistán. Tudom, hogy ez a pozíció nagy felelősséggel jár, de nem szeretnék magamra nagy nyomást helyezni. Csak magamra akarok koncentrálni, hogy meg tudjam nyerni mind a két egyesemet.

Miloš Mečíř kapitány is azt mondta, az egyesek fognak dönteni a lengyelek ellen.

Minden bizonnyal, mert párosban nagyon erősek a lengyelek. Lukasz Kubot párosban világranglista-vezető, Marcin Matkowski pedig a negyedik helyen áll. Összeszokott, tapasztalt és nagyon erős kettőst alkotnak. Az egyesek sem lesznek egyszerűek. Papíron ugyan a lengyelek gyengébbek, mint mi, mert nem szerepelnek az első kétszázban, de salakon már több top 100-as játékost is legyőztek. Kamil Majchrzak a múlt héten legyőzte a spanyol Hidalgót, aki valamikor a top 50-ben szerepelt, és az argentin Berlocqot is, aki jelenleg a 102. helyen áll. Vagyis nem lesz könnyű dolgunk, de mindent megteszek azért, hogy két pontot szerezzek.

Mennyire ismeri az ellenfeleket?

Soha nem játszottam egyikük ellen sem, de tornákon láttam már őket, ez is megerősített abban, hogy nagyon jó játékosokról van szó, még ha nem is állnak túl jól a világranglistán.

A mérkőzést salakon rendezik, a borítást aszerint választották, hogy ne feleljen meg Jerzy Janowicznak, a lengyelek legerősebb játékosának. Most azonban úgy tűnik, ő nem lesz itt Pozsonyban, hiszen ezen a héten a szczecini Challenger-tornán szerepel. (Ha péntekig kiesne, akkor az ATP dönthet arról, hogy engedélyezi-e a részvételt számára a Davis-kupában – a szerk. megj.) Ön mennyire érzi jól magát salakon?

A tornák rendjébe ez nem igazán illeszkedik, hiszen már egy ideje kemény borításon játszom, de egyáltalán nem zavar a váltás. Nem jelent gondot számomra különböző borításokon játszani, idén végre hosszabb ideig játszhattam füvön is, és azon is sikerült jó teljesítményt nyújtanom. Sikeres volt a salakos szezonom is, majdnem kvalifikáltam a Roland Garrosra, döntőt játszottam a heilbronni fedett pályás salakborítású tornán. Salakon nőttem fel, úgyhogy szívesen játszom ezen a borításon.

A Davis-kupában általában jó teljesítményt nyújt, magasabban jegyzett játékosokat is legyőzött.

Itt csapatként küzdünk, drukkolunk egymásnak, ez teljesen más, mint a tornákon, ahol csak magunkra hagyatkozhatunk. Itt az ember felelősséggel tartozik a csapattársaiért és az országért is. A hazai mérkőzések még különlegesebbek, itt van a családom, a barátaim, nem szeretnék csalódást okozni.

Azt hallottuk, hogy egész busz fog jönni Nádszegről…

Ezt csak viccből mondtam, mert a papám viccesen megjegyezte, hogy szervez egy buszt! De biztosan nagyon sokan el fognak jönni szurkolni, ugyanúgy, mint a tavalyi Slovak Openre, amit megnyertem. Ez nagyon nagy segítség, minél többen drukkolnak, annál jobb játszani.

Idén végre sikerült átlépnie a top 100-as álomhatárt, főtáblán szerepelt Wimbledonban és a US Openen is. Grand Slam-tornán azonban még nem tudott meccset nyerni – mi kell ahhoz, hogy ezt a lépcsőfokot is sikerrel vegye?

Az egész karrieremben lépésről lépésre haladtam, mindig megdolgoztam ezekért az átmenetekért. A Futures-tornákról igyekeztem bejutni a Challenger-tornákra, majd onnan az ATP-tornák mezőnyébe. Újonc vagyok még itt, mások a játékosok, nehezebbek a meccsek. Az eredményeimen azonban látszik, hogy többször szoros meccset tudtam játszani ezen a szinten is. Csak az kell, hogy a mérkőzés közbeni szituációkat jobban meg tudjam oldani, kihasználjam a lehetőségeimet.

A US Open első fordulójában ötszettes mérkőzésen kapott ki Viktor Troickitól, ott is közel járt a sikerhez. Ez volt élete első ötszettes meccse, milyen tapasztalatokat szerzett?

Elég hosszan játszottunk, tanulság a jövőre nézve, hogy jobban spóroljak az erőmmel, és ne legyek annyira feszült. A US Openen görcsöket kaptam a nagy akarástól. Fizikailag elég jól bírtam, mentálisan viszont lazábbnak kell lennem.

Szó volt róla, hogy a Davis-kupában is már csak két győztes szettig fognak játszani, de ezt a módosítást végül nem fogadták el, így ebben a sorozatban is három nyertes játszmáig tart egy mérkőzés. Mit gondol erről?

Három győztes szettig játszani elég fárasztó, másrészt ha csak két győztes szettig menne a meccs, a Davis-kupának már nem lenne meg az a fílingje, ami eddig. Így ez jó felkészülés a Grand Slamekre is, ahol szintén három győztes szettre játszanak.

Mit vár a szezon hátralévő részétől? Tavaly ilyenkor kezdődött a jó sorozata, így sok pontot kell megvédenie.

Elmegyek ugyanazokra a tornákra, ahol tavaly jól játszottam, jól éreztem magam. Megpróbálom megvédeni a pontjaimat, és nagyon örülnék, ha év végéig sikerülne bent maradnom az első százban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?