Gólokkal hálálta meg a bizalmat

A bajnokság elején csatárínséggel küszködtek a bacsfaiak, augusztusban leigazolták a bolgár Hrisztovot, ám ő nem igazolta az elvárásokat.

A bajnokság elején csatárínséggel küszködtek a bacsfaiak, augusztusban leigazolták a bolgár Hrisztovot, ám ő nem igazolta az elvárásokat. A hónap elején a pozsonyi Slovanból szerződtették a 21 éves Roman Jurkót, a tehetséges támadó a vágsellyeiek elleni első hazai találkozóján mesterhármassal hálálta meg a vezetők bizalmát.

Sokan meglepődtek, hogy elfogadta a csallóköziek ajánlatát. Miért döntött a bacsfaiak mellett?

Az égszínkékeknél június végén lejárt a szerződésem, a pozsonyiak marasztaltak, de nem tudtunk megállapodni. Egyébként egy mérkőzésen, éppen a vágsellyeiek ellen pályára léptem Slovan-mezben. Több élvonalbeli klub hívott, ajánlatot kaptam a Dubnicától és a Púchovtól, ám a fővárosi főiskolai tanulmányaim miatt úgy határoztam, egyelőre Bacsfán folytatom. Ebben az is közrejátszott, hogy ismertem Jozef Obert edzőt, és több volt csapattársam is a kisközség együttesében futballozik. Eddigi tapasztalataim alapján, jól döntöttem, amikor igent mondtam.

Remekül mutatkozott be, idegenben két gólpasszal, odahaza pedig pazar mesterhármassal.

A Kremnička otthonában Miklas értékesítette átadásaimat, szombaton pedig Füzik passzai után sikerült a hálóba találnom. Örülök, hogy a góljaimat a helyszínen látta Kassán élő édesanyám, testvérem és a barátnőm is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?