Jan Tratnik szökésből nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát kedden, amelyen Valter Attila 60. lett, míg az összetett élén Joao Almeida másodpercekkel növelte előnyét.
Giro d'Italia – Tratnik szökésből nyert szakaszt, Valter a 60.
Az Udine és San Daniele del Friuli közötti 229 kilométeren hat kategorizált emelkedő várt a 137 fős mezőnyre, amely ezúttal nyugodt tempót választott és szabad kezet engedett a népes szökésnek.
Az élcsoportból bő 40 kilométerrel a cél előtt tekert el Jan Tratnik, aki a 2015-ös Tour de Hongrie-n az utolsó szakaszt és a sprinterek pontversenyét is megnyerte. A Bahrain-McLaren kétszeres szlovén időfutambajnok bringását a záró 13 kilométerre, az utolsó lejtmenetre érte utol az üldözőcsoportból kiváló ausztrál Ben O'Connor (NTT), a szakaszgyőzelem kérdését így ketten döntötték el. A cél előtt 700 méterrel az út rövid meredek részén O'Connor tempót növelt, Tratnik azonban nem szakadt le, sőt, röviddel később kontrázott, és magabiztos előnye tudatában még ünnepelni is tudott. A szlovén kerékpáros pályafutása során először nyert szakaszt háromhetes viadalon.
Az összetett élmenőit magában foglaló mezőnyt a technikás hajrában a rózsaszín trikós Almeida támadta meg, és a Grand Tour-újonc két másodperccel riválisai előtt ért célba.
Az idei Tour de Hongrie-n győztes Valter egészen az utolsó kilométerekig a legjobbak között tekert, ám végül egy perccel mögöttük ért célba a 60. helyen. A magyar kerekes az összetettben két helyet veszítve a 24. helyen áll.
Eredmények:
16. szakasz, Udine-San Daniele del Friuli, 229 km:
1. Jan Tratnik (szlovén, Bahrain-McLaren) 6:04:36 óra
2. Ben O'Connor (ausztrál, NTT) 7 másodperc hátrány
3. Enrico Battaglin (olasz, Bahrain–McLaren) 1:14 perc hátrány
...28. Joao Almeida (portugál, Deceuninck – Quick-Step) 12:54 p h.
29. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) 12:56 p h.
30. Vincenzo Nibali (olasz, Trek–Segafredo) azonos idővel
31. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) a. i.
...34. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) a. i.
35. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) a. i.
...60. Valter Attila (CCC) 13:54 p h.
Az összetett élcsoportja:
1. Almeida 65:45:08 óra
2. Kelderman 17 másodperc hátrány
3. Hindley 2:58 perc hátrány
4. Geoghegan Hart 2:59 p h.
5. Bilbao 3:12 p h.
...7. Nibali 3:31 p h.
...24. Valter 36:27 p h.
Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a kedden rajtoló Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.
Szerdán a Bassano del Grappából induló 203 kilométer megtétele és hegyi befutó a Madonna di Campiglión vár a mezőnyre a 3497,9 kilométer össztávú 103. Giro d'Italián, amely vasárnap Milánóban zárul.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.