Giro d'Italia – Caruso győzött, Bernal előnye magabiztos maradt

Giro d'Italia – Caruso győzött, Bernal előnye magabiztos maradt

A hazai közönség előtt szereplő Damiano Caruso nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny utolsó előtti szakaszát szombaton. A kolumbiai Egan Bernal ugyan fél percet veszített előnyéből a második Carusóval szemben, de így is magabiztosan vezet összetettben, Valter Attila egy helyet hátracsúszva a 15. helyről várja majd a záró etapot.

Szombaton a Verbaniából induló 164 kilométeres etapon 4200 méternyi szintkülönbség, három első kategóriás emelkedő és hegyi befutó várt a mezőnyre, amely előbb a San Bernardino-hágóra (2065 méter), majd a svájci és olasz területeket összekötő Splügen-hágóra (2115 m) tekert fel, a befutó pedig az Alpe Mottán (1727 m) volt.

A nap szökésének ezúttal nem volt esélye a szakaszgyőzelemre, már a második emelkedőn utolérte az élbolyt az esélyeseket magában foglaló főmezőnytől az első lejtőn eltekerő ötfős csoport, benne az összetettben második Damiano Carusóval és a hatodik Romain Bardet-val. Dina Márton már korábban lemaradt, míg Valter Attila a második emelkedő derekán váltott saját tempóra.

A csúcsok közelében nagyszámú szurkoló, őrült hangulat és hófalak között tekertek át a bringások, a dolgukat a második lejtmenetben a nedves aszfalt is nehezítette.

Az idei olasz körverseny utolsó hegyének Carusóék negyven másodperces előnnyel vágtak neki a rózsaszín trikós csoportja előtt. Az emelkedő eleje azonnal tovább rostálta mindkét bolyt: elöl ketten – Caruso és Bardet –, mögöttük hatan maradtak az etap utolsó öt kilométerére. A második csoportot Bernal csapattársa, Daniel Martínez tempója rombolta tovább, a többi riválissal egyetemben a harmadik helyen álló Simon Yates is leszakadt, Caruso pedig a két kilométeres kapunál hagyta maga mögött francia riválisát, akit végül Bernal is utolért.

A 33 esztendős Caruso a hazai közönség buzdítása által hajtva pályafutása első szakaszsikerét aratta háromhetes viadalon. A másodikként célba érő Bernal pedig a vasárnapi finálé előtt közel két percet megőrzött előnyéből olasz riválisa előtt, minden más vetélytársával szemben pedig növelte.

A rózsaszín trikót korábban három napig viselő Valter 6:50 perces hátránnyal 25. helyen ért célba, ezzel egy helyet hátracsúszva 15. összetettben, mivel Dina csapattársa, a Zoncolanon győztes Lorenzo Fortunato elé került 42 másodperccel. Dina közel fél óra hátránnyal 78. lett, az összetettben pedig a 100.

A 3410,9 kilométer össztávú 104. Giro d'Italia vasárnap a Senago és Milánó közti 30,3 kilométeres egyéni időfutammal zárul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?