Gera Zoltán távozik a Fulhamtől

Budapest |

<p>Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, így távozik klubjától Gera Zoltán, a Fulham magyar válogatott labdarúgója.</p>

A 31 éves támadó menedzsere, Filipovics Vladan pénteken, a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt erről, ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, miszerint pártfogoltja mindenképpen elhagyja Angliát.
"Beszéltem Zolival, s azt mondta, hogy ő nem nyilatkozott ilyesmit" - mondta Filipovics.
A menedzser hozzátette: Gera még legalább négy-öt évig szeretne játszani.
"Négy jó és egy rossz idényt még látok benne" – fogalmazott tréfásan Filipovics, aki szerint a játékos piaci értékét növeli, hogy három poszton, jobb oldali és támadó középpályásként, valamint az ékek mögött, visszavont csatárként is jó teljesítményre képes.
A 71-szeres válogatott Gera Zoltán Pécsett kezdte pályafutását, majd négy évet töltött a Ferencvárosban, ahol a szurkolók nagy kedvencévé vált. 2004-ben a West Bromwich Albion szerződtette, itt újabb négy esztendőt töltött, 2008 óta pedig a Fulhamben futballozik, ahol legnagyobb sikerét tavaly érte el, ugyanis az Európa Ligában - az ő remek teljesítményének is köszönhetően - döntőt játszott az együttes. Az utóbbi hónapokban ugyanakkor nagyon ritkán jut játéklehetőséghez a londoni csapatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?