Gera gólt akar rúgni

Budapest/Pozsony. Pontosan két héttel ezelőtt játszotta utolsó bajnokiját a Ferencváros; a Kispest elleni, idegenbeli meccset a zöld–fehérek UEFA Kupa-szereplése miatt december 6-ra halasztották.

Budapest/Pozsony. Pontosan két héttel ezelőtt játszotta utolsó bajnokiját a Ferencváros; a Kispest elleni, idegenbeli meccset a zöld–fehérek UEFA Kupa-szereplése miatt december 6-ra halasztották. Október 25-én sziporkázott a Fradi, 4:0 arányban lelépte az idegenben is veszélyes Siófokot, most is az Üllői úton lép pályára, a legutóbbi fordulóban a bajnok Zalaegerszeget legyőző, sereghajtó Békéscsaba lesz az ellenfele. Ezzel a tévés meccsel rajtol a pontvadászat 14. felvonása.

Az Ferencváros „bemelegítésként” kedden Pápán játszott Magyar Kupa-mérkőzést, és csak nagy nehezen, hosszabbítás után nyert 3:2-re az igen lelkes másodosztályú gárda ellen. A zöldek-fehérek egyik kulcsembere, Gera Zoltán sérülés miatt nem játszott, de lapunknak azt nyilatkozta, péntekig minden bizonnyal felépül. „Szerdán délelőtt már részt vettem a csapat edzésén, igaz ugyan, hogy csak a könnyebb gyakorlásokat végeztem, s csupán itt-ott éreztem fájdalmat. Szerintem a csabaiak ellen már minden rendben lesz, alig várom a mérkőzést. Nem titkolom, gólt szeretnék rúgni a péntek esti tévés meccsen. Remélem, a Stuttgart elleni UEFA Kupa-visszavágó főpróbáján olyan eredményt érünk el, mint a Siófok ellen” – bizakodott a Ferencváros válogatott csatára.

Debrecenben nagy várakozás előzi meg az éllovas MTK Hungária vendégjátékát, jó idő esetén 8-10 000 nézőt várnak a Nagyerdei-stadionban.

A MŰSOR – péntek, 18.00: Ferencváros–Békéscsaba (játékvezető: Hajdó, élőben közvetíti a műholdas m2); szombat, 13.00: Zalaegerszeg–Sopron (Kassai); 15.00: Siófok–Kispest-Honvéd (Solymosi); 15.30: Debrecen–MTK Hungária (Szabó Zs.); 18.00: Győri ETO–Dunaferr (Bede, élőben közvetíti az m2). (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?